¹Az Úr tehát elküldé Nátánt Dávidhoz; ki mikor hozzá jött, mondá neki: Két férfiú vala egy városban, egyik gazdag, másik szegény.

²A gazdagnak igen sok juha és ökre vala.

³A szegénynek pedig teljességgel semmi egyebe, mint egy kis juhocskája, melyet vett és táplált, és mely nála az ő fiaival együtt növekedett vala, kenyeréből évén, és poharából iván, és kebelén aluván; és olyan vala neki, mint leánya.

⁴Mikor pedig egy jövevény jött a gazdaghoz, sajnálván juhaiból és ökreiből venni, hogy lakomát szerezzen vendégének, elvevé a szegény juhocskáját, és étkeket készíte az embernek, ki hozzá jött vala.

⁵Ekkor Dávid haragja igen fölgerjedvén azon ember ellen, mondá Nátánnak. Él az Úr! hogy halál fia azon férfiú, ki azt cselekedte.

⁶A juhot négyannyival fizeti meg, mivelhogy e dolgot cselekedte, és nem kímélt.

⁷Mondá pedig Nátán Dávidnak: Te vagy az a férfiú. Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Én kentelek téged királylyá Izraelen, és én mentettelek meg téged Saul kezéből;

⁸és neked adtam urad házát és urad feleségeit kebledbe, és neked adtam Izrael és Júda házát; és ha ezek kicsinyek, sokkal nagyobbakat adhatok neked.

⁹Miért vetetted meg tehát az Úr igéjét, hogy gonoszat cselekedjél színem előtt? A heteus Uriást megölted fegyverrel, és feleségét magadnak feleségűl vetted, Ammon fiai fegyverével ölted meg őt.

¹⁰Ez okért a fegyver nem távozik házadtól mindörökké, mivelhogy megvetettél engem, és elvetted a heteus Uriás feleségét, hogy feleséged legyen.

¹¹Azért ezeket mondja az Úr: Ime gonoszat támasztok rád a te házadból, és elveszem feleségeidet szemed előtt, és felebarátodnak adom, és feleségeiddel fog hálni e nap láttára.

¹²Mert te titkon cselekedtél; én pedig e dolgot egész Izrael láttára fogom cselekedni és a nap láttára.

¹³És Dávid mondá Nátánnak: Vétettem az Úr ellen! És Nátán mondá Dávidnak: Az Úr is elvette bűnödet; nem fogsz meghalni.

¹⁴Mindazáltal mivel az Úr ellenségeit káromoltattad e dolog által, fiad, ki neked született, halállal hal meg.

¹⁵És Nátán visszatére házába. És az Úr megveré a kisdedet, kit Uriás felesége szült vala Dávidnak, és halálra válék.

¹⁶És Dávid könyörge az Úrnak a kisdedért, és böjttel böjtöle Dávid, és visszavonúlván, a földre feküvék.

¹⁷Eljövének pedig háza vénei, késztetvén őt, hogy keljen föl a földről; de nem akara, és nem is evék velök étket.

¹⁸Történék pedig hetednapon, hogy meghalt a gyermek; és Dávid szolgái félnek vala megjelenteni neki, hogy meghalt a kisded, mert mondák: Ime midőn a kisded még élt, szóltunk vala neki, és nem hallgatá meg szavunkat, mennyivel nagyobb lesz gyötrelme, ha mondjuk: Meghalt a gyermek.

¹⁹Mikor tehát Dávid látta suttogni szolgáit, észrevevé, hogy meghalt a kisded, és mondá szolgáinak: Meghalt a gyermek? Kik felelék neki: Meghalt.

²⁰Akkor fölkele Dávid a földről, és megmosdék és megkené magát, és ruhát változtatván, beméne az Úr házába és imádkozék, és házába méne, kérvén, hogy kenyeret tegyenek eléje, és evék.

²¹Mondák pedig neki szolgái: Mi dolog, a mit cselekedtél? A gyermekért, mikor még élt, böjtöltél és sírtál; hogy pedig meghalt a gyermek, fölkeltél és kenyeret ettél.

²²És ő mondá: A gyermekért, mikor még élt, böjtöltem és sírtam; mert mondám: Ki tudja, talán nekem ajándékozza őt az Úr és megél a gyermek?

²³Most pedig, hogy ím meghalt, miért böjtöljek? visszahozhatom-e őt többé? Én megyek inkább hozzá; de ő nem jő vissza hozzám.

²⁴De Dávid megvigasztalá feleségét, Betszabeét, és bemenvén hozzá, vele hála; ki fiat szüle, és nevét Salamonnak hívá, és szereté őt az Úr,

²⁵és izene Nátán prófétának, és hívá az ő nevét az Úr kedveltjének, azért, hogy szereté őt az Úr.

²⁶Joáb pedig hadakozék Ammon fiainak Rabbatája ellen, és bevevé a királyi várost.

²⁷És Joáb követeket külde Dávidhoz, mondván: Harczoltam Rabbat ellen, s még a víziváros megveendő.

²⁸Most azért gyüjtsd egybe a nép többi részét, és szálld meg a várost, és vedd be azt, nehogy, ha általam rontatik le a város, nevemnek tulajdoníttassék a győzedelem.

²⁹Dávid tehát egybegyűjté az egész népet, és elindúla Rabbat ellen; és harczolván, bevevé azt.

³⁰És elhozá királyuk fejéről a koronát, egy talentom arany nehézségűt, melyben igen drága kővek valának, és fejére téteték az Dávidnak. De a városból is igen sok zsákmányt vive el.

³¹Annak népét is elvivén, átfűrészelé, és vasas-szekereket vona át rajtok, és elvagdalá bárdokkal, és téglakemenczébe veté; igy cselekvék Ammon fiainak minden városaival. És visszatére Dávid és az egész sereg Jerusalembe.