¹Simon pedig, a pénznek és hazájának fönnevezett árulója, gonoszúl szóla Oniásról, mintha Heliodorust ő biztatta volna ezekre, és ő lett volna a gonoszságnak szerzője.

²A város jótevőjét, nemzetének oltalmazóját és az Isten törvényének követőjét merte az ország árulójának mondani.

³Mikor pedig az ellenkedés már annyira jutott, hogy Simonnak némely barátjai gyilkosságokat is tennének,

⁴elgondolván Oniás a visszavonás veszedelmét, és hogy Apollonius, Celeszíriának és Feniciának helytartója, dühösségénél fogva nevelni fogja Simon gonoszságát, a királyhoz méne,

⁵nem úgy, mint polgártársainak vádolója, hanem az egész sokaság közhasznáról gondoskodván;

⁶mert látta, hogy a király intézkedése nélkül lehetetlen a dolgokat békével rendbehozni, és hogy Simon sem hagy fel az ő bolondságával.

⁷De miután Szeleukus kimúlván életéből, a nemesnek nevezett Antiokus vette át az országlást, Oniás atyjafia, Jázon vágyott a főpapságra.

⁸S elmenvén a királyhoz, igére neki háromszázhatvan talentom ezüstöt, és egyéb jövedelmekből nyolczvan talentomot.

⁹Ezeken fölűl igére még más százötven talentomot is, ha neki hatalom adatik nevelő és gyakorló iskolát állitani, és Jerusalem lakóit Antiokiabelieknek írni.

¹⁰Miután a király ezeket megengedte, és a fejedelemséget elfoglalta, azonnal pogány szertartásra kezdé vinni honfitársait.

¹¹És megsemmisítvén azokat, mik emberségesen voltak rendelve a zsidók felől a királyoktól, Eupolemus atyja, János által, ki a romaiaknál a barátság és szövetség iránt igaz követségben járt vala, – megszünteté a polgárok jogait, és gonosz szokásokat hoza be.

¹²Mert épen a vár alatt merészlé fölállítani a gyakorló helyet, és a legjelesebb ifjakat a bordélyokba vinni;

¹³mi nem csupán kezdete, hanem már gyarapodása és terjedése vala a pogány és idegen szokásoknak, az istentelen és nem pap Jázonnak iszonyú és hallatlan gonoszsága által;

¹⁴úgy hogy a papok már nem az oltárszolgálat körűl forgolódának, hanem megvetvén a templomot, és elmulasztván az áldozatokat, sietének részesek lenni a gyakorló helyen annak képtelen játékaiban és tányérvetéseiben.

¹⁵Hazájok tisztességét semminek tartván, a görög dicsőséget különbnek állíták.

¹⁶Ezért veszedelmes visszavonás támada közöttük, és azok törvényeit követék, és mindenben azokhoz kivánának hasonlókká lenni, kik elleneik és öldöklőik voltak.

¹⁷Mert az Isten törvénye ellen istentelenűl cselekedni, büntetetlen nem marad; de ezt a következő idő fogja megmutatni.

¹⁸Mikor pedig az ötödik esztendei viadal tartatott Tírusban, és a király is jelen vala;

¹⁹külde a gonosz Jázon Jerusalemből elveteműlt férfiakat, kik háromszáz gira ezüstöt vivének Herkules áldozatára; de magok a vivők is kérék, hogy az ne költessék áldozatokra, miután nem szükséges, hanem más költségekre fordíttassék.

²⁰Mit ezek ugyan, a küldő akarata szerint, Herkules áldozatára ajánlának, mindazáltal a jelenlevőkért hármas evezős hajók készíttetésére lőn az fordítva.

²¹Elküldetvén pedig Egyiptomba Mneszteus fia, Apollonius, Ptolomeus Filometor királynak főemberei miatt; mikor megértette Antiokus, hogy az országlásból kirekesztetett, saját ügyéről gondoskodván, Joppébe utazék, s onnan Jerusalembe.

²²Hol fényesen fogadtatván Jázontól és a várostól, szövétnekek világítása és öröménekek közt vonúla be, s onnan Feníciába fordítá seregét.

²³Három esztendő múlva elküldé Jázon Menelaust, a fönnevezett Simon atyjafiát, hogy pénzt vigyen a királynak és a szükséges dolgokról választ hozzon.

²⁴Ez pedig a király kedvébe jutván, midőn fölmagasztalta az ő hatalma dicsőségét, megnyeré magának a főpapságot, háromszáz talentom ezüsttel többet adván mint Jázon.

²⁵És parancsokat vévén a királytól, eljöve, semmi méltó nem lévén benne a főpapsághoz, hanem kegyetlen zsarnoki szívvel és vadállati dühösséggel bírván.

²⁶És így Jázon, ki tulajdon atyjafiát ejtette vala tőrbe, most maga is megcsalatván, elfuta az ammaníták tartományába.

²⁷Menelaus pedig a fejedelemséget elfoglalá ugyan, de a királynak igért pénzből mitsem fizete, noha azt Szosztratus, a vár parancsnoka követelé;

²⁸mert az ő dolga vala az adók beszedése. Miért mindketten a királyhoz hivatának.

²⁹Ekkor Menelaus letéteték a papságból, helyére lépvén Lizimakus, az ő atyjafia; Szosztratus pedig a ciprusiak helytartója lőn.

³⁰És ezenközben történék, hogy a tarzusiak és mallóták lázadást indítának azért, mivel Antiokisnek, a király ágyasának adattak ajándékúl.

³¹A király tehát sietséggel jöve lecsendesíteni őket, helytartóúl hagyván egyet főemberei közől, Andronikust.

³²Menelaus ezt jó alkalomnak tartván, a templomból ellopott némely arany és ezüst edényeket Andronikusnak ajándékoza, a többit pedig eladá Tírusban és a közellevő városokban.

³³Mit bizonyosan megértvén Oniás, ki menedékhelyen vonúlt vala meg Dafnis mellett Antiokiában, megfeddé őt.

³⁴Azért Menelaus Andronikushoz járúlván, felkéré őt, hogy ölje meg Oniást. Ki eljövén Oniáshoz, és kezet fogván, esküvéssel (noha előtte gyanús vala), rábeszélé őt, hogy jőjön ki a menedékhelyről; és azonnal megölé őt, nem tekintvén az igazságra.

³⁵Mely okért nem csak a zsidók, de más nemzetbeliek is boszankodának, és nehezen szenvedék az oly nagy férfiúnak igazságtalan halálát.

³⁶Visszatérvén a király Cilíciából, Antiokiánál hozzája menének a zsidók a görögökkel együtt, panaszolkodván Oniás méltatlan haláláról.

³⁷Azért Antiokus megszomorodván szivében Oniásért, és sajnálkozásra indíttatván, könyeze, megemlékezvén a megholtnak józanságáról és jóerkölcséről.

³⁸És haragra gerjedvén, megparancsolá, hogy Andronikust a bíborból levetköztetvén, az egész városban hurczolják körűl, s ugyanazon helyen, melyen Oniás ellen az istentelenséget elkövette, foszszák meg életétől a szentségtörőt, méltó büntetéssel fizetvén neki az Úr.

³⁹Azalatt Lizimakus a templomban sok szentségtörést követvén el Menelaus tanácsából, és annak híre elterjedvén, egybegyűle a sokaság Lizimakus ellen, miután már sok arany elhordatott.

⁴⁰A sokaság tehát haragtelt szívvel fölzúdúlván, Lizimakus fölfegyverze mintegy háromezer gonosz embert, s erőszakoskodni kezde, egy kegyetlen hadnagya lévén, ki mind idejében mind elveteműltségében megaggott vala.

⁴¹A mint észrevették Lizimakus igyekezetét, némelyek köveket, mások nagy dorongokat ragadának, némelyek pedig hamvat hányának Lizimakusra.

⁴²Ekkor sokan megsebesűlének, némelyek el is hullának, és mindnyájan futásnak eredének; önmagát, a szentségtörőt is megölék a tárház mellett.

⁴³Ezekről tehát Menelaus ellen vizsgálat kezde tartani.

⁴⁴Tudniillik, mikor a király Tírusba jött, a dolgot eléje vivé a vénektől küldött három férfiú.

⁴⁵Azonban midőn már meggyőzetett Menelaus, sok pénzt igére Ptolomeusnak, hogy a királyt hitesse el.

⁴⁶Ptolomeus tehát a királyhoz méne, ki magát egy tornáczban hűsíti vala, s elfordítá őt határozatától annyira,

⁴⁷hogy Menelaust, ki minden gonoszságnak oka volt, a vádaktól fölmenté, a szegény (küldötteket) pedig halálra kárhoztatá, kik haszintén a scithák elé viendették is ügyöket, ártatlanoknak itéltettek volna.

⁴⁸Végre is hajtaték az igazságtalan büntetés azokon, kik a város és a nép és a szent edények ügyét védelmezték.

⁴⁹Mely dolgon a tírusiak is boszankodván, azok eltemetésében igen bőkezűek valának.

⁵⁰Menelaus pedig a hatalmasok fukarsága miatt megmarada fejedelemségben, növekedvén a gonoszságban polgártásainak megejtésére.