¹Midőn a szent város teljes békében élt, s a törvények is igen jól megtartattak Oniás főpap istenes volta és a gonoszságot gyűlölő lelkek miatt,

²lőn, hogy magok a királyok és fejedelmek is a helyet igen nagy tiszteletre méltónak tarták, és a templomot igen nagy ajándékokkal megdicsőiték;

³úgy, hogy Szeleukus, Ásia királya, saját jövedelmeiből adá az áldozatok szolgáltatásához tartozó minden költséget.

⁴Simon pedig Benjamin nemzetségéből a templom gondviselőjévé rendeltetvén, arra törekvék, hogy valami igaztalanságot tegyen a városban, bár a papok fejedelme ellene álla;

⁵de midőn Oniást meg nem győzhette, Apolloniushoz, Tarzea fiához méne, ki azon időben Celeszíriának és Feniciának helytartója vala;

⁶és hirűl adá neki, hogy Jerusalemben a tárház számlálhatlan pénzzel van tele, és hogy mérhetlen a közgazdagság, mely nem tartozik az áldozatok számára; mindezeket tehát a király hatalmába lehetne juttatni.

⁷Apollonius a nála bemondott pénz felől szóla a királynak, ki eléhíván Heliodorust, az ő ügyviselőjét, elküldé parancsokkal, hogy a nevezett pénzt hozza el.

⁸Heliodorus mindjárt útnak indúla oly szín alatt ugyan, mintha Celeszíria és Fenicia városait akarná eljárni, valóban pedig, hogy a király szándékát teljesítse.

⁹Mikor pedig Jerusalembe érkezvén, a főpaptól szivesen fogadtatott a városban, elbeszélé a pénz felől tett jelentést, előterjesztvén jövetelének okát, és kérdezé, vajjon mindez úgy van-e?

¹⁰Akkor a főpap megmutatá, hogy azok letétemények az özvegyek és árvák táplálására;

¹¹némely része pedig annak, mint az istentelen Simon bemondott vala, Hirkánus Tóbiásé, igen jeles főemberé; mindenestül négyszáz ezüst és kétszáz arany talentom;

¹²és lehetetlen azokat megcsalni, kik bíztak a helyhez és templomhoz, mely az egész világon tiszteltetik az ő tisztességeért és szentségeért.

¹³De amaz a királytól vett parancshoz képest azt mondá, hogy azokat minden esetre a királyhoz kell vinni.

¹⁴Bizonyos napon tehát beméne Heliodorus, hogy azok felől végezzen. Nem kevés rettegés vala pedig az egész városban.

¹⁵A papok az oltár elé borúlának papi öltözeteikben, és segítségűl hivák az égből azt, ki a letéteményről törvényt adott, hogy azoknak, kik azt letevék, épen megőrízze.

¹⁶És a ki látta a főpap orczáját, szivében megsebesűle, mert az elváltozott ábrázat és szín kijelenté a szívnek belső fájdalmát.

¹⁷Mert némi szomorúság ömlött el a férfiún, és a testnek oly borzadása, mi által a ránézők nyilván megérték az ő szivének fájdalmát.

¹⁸Mások pedig seregenként futának össze a házakból, közimádsággal könyörögvén a miatt, hogy a hely gyalázatra vala jutandó.

¹⁹Az asszonyok szőrzsákokkal födvén be mellöket, az utczákon egybegyűlének, de az egyébkint elzárt szüzek is kifutának Oniáshoz, némelyek a kőfalakra, némelyek az ablakokról nézének;

²⁰mindnyájan pedig kezeiket az égre emelvén, könyörgének.

²¹Mert kínos vala az összevegyűlt sokaságnak és a szorongatásban levő főpapnak várakozása.

²²Kik segítségűl hívák a mindenható Istent, hogy a rájok bizottak azoknak, kik rájok bizták vala, épen megtartassanak.

²³Heliodorus pedig a mit föltett vala, véghezvivé azon helyen, a vitézekkel önmaga jelen lévén a tárház mellett.

²⁴De a mindenható Isten lelke az ő hatalmasságának nagy nyilvánvalóságát kitűnteté, úgy, hogy mindazok, kik neki engedelmeskedni merészlettek, lehullván az Isten ereje által, bágyadásba és rémületbe esének.

²⁵Mert megjelenék nekik egy ló, melyen egy rettenetes lovag ül vala, igen szép takaróval fölékesítve; ez Heliodorust hirtelen leüté első lábaival. A rajtaülőnek fegyverei pedig aranyosaknak látszottanak.

²⁶Más két ifjú is megjelenék hatalmas erővel, kitünő dicsőséggel, igen szép öltözettel fölékesítve; kik körűlvevék őt és mindkét felől ostorozák, szűnet nélkül sok ütéssel vervén őt.

²⁷Heliodorus pedig rögtön leesék, és nagy homályossággal vétetvén körűl, megragadák őt, és hordozószékbe tévén, kivivék.

²⁸A ki sok poroszlóval és vitézekkel a nevezett tárházba beméne, így viteték ki, senki nem lévén segítségére, megismertetvén az Istennek nyilvánvaló ereje.

²⁹És ő ugyan az Isten ereje által némán, minden reménytől és segítségtől megfosztva feküvék.

³⁰Ezek pedig az Urat áldák, hogy fölmagasztalta az ő helyét; és a mely templom kevéssel előbb félelemmel és zűrzavarral volt tele, megjelenvén a mindenható Úr, örömmel és vigasággal telék meg.

³¹Akkor pedig Heliodorus barátai közől némelyek azonnal kérék Oniást, híjja segítségűl a Fölségest, hogy hagyja meg életét annak, ki már halálán vala.

³²Elgondolván pedig a főpap, netalán a király azt gyanítsa, hogy a zsidók valami gonoszt cselekedtek Heliodorus ellen, üdvös áldozatot tőn a férfiú egészségeért.

³³És a mint a főpap imádkozék, amaz ifjak ugyanazon ruhákba öltözötten Heliodorus mellett állván, mondák: Oniás papnak adj hálát, mert őérette hagyta meg az Úr életedet.

³⁴Te pedig az Istentől megostoroztatván, hirdesd mindeneknek az Isten nagyságát és hatalmát. És ezeket mondván, eltünének.

³⁵Heliodorus pedig áldozatot mutatván be az Istennek, és nagy fogadásokat igérvén annak, ki életét meghagyta, és Oniásnak hálákat adván, visszavivé a sereget, és a királyhoz tére.

³⁶Bizonyságot tőn pedig mindeneknek a nagy Isten cselekedeteiről, melyeket önszemeivel látott vala.

³⁷Mikor pedig a király megkérdezte Heliodorust, kit lenne alkalmas még egyszer Jerusalembe küldeni, mondá:

³⁸Ha van valaki ellenséged, vagy országod után incselkedő, küldd oda, és megostorozva jő hozzád, ha ugyan elszabadúl; mert ama helyen bizonynyal valami ereje van az Istennek.

³⁹Mert az, kinek mennyben van lakása, látogatója és segítője ama helynek, ki megveri és elveszti a gonosztételre odamenőket.

⁴⁰Igy van tehát a dolog Helidorusról és a tárház őrizetéről.