¹A száznegyvenkilenczedik esztendőben megérté Júdás, hogy Antiokus Eupator nagy sokasággal jön Judea ellen,

²és vele az ő gondviselője és helytartója, Líziás, száztízezer gyaloggal, ötezer lovassal, huszonkét elefánttal és háromszáz kaszás-szekérrel.

³Közéjök vegyűle Menelaus is, nagy álnoksággal könyörögvén Antiokus előtt, nem hazájának szabadúlásaért, hanem reménylvén, hogy őt fogja helyezni a fejedelemségbe.

⁴De a királyok királya fölindítá Antiokus szivét a bűnös ellen, és Líziás megsúgván, hogy ő minden gonosz oka, parancsolá (a mint nekik szokásuk), hogy megfogván azon helyen öljék meg őt.

⁵Vala pedig azon helyen egy ötven könyöknyi torony, mindenfelől megrakva hamuval, tekintetre meredek.

⁶Onnan parancsolá a hamuba levettetni a szentségtörőt, mindnyájan taszigálván őt a veszedelemre.

⁷És ily módon történék a törvényszegő halála, s földbe sem temetteték Menelaus;

⁸és pedig méltán; mert mivelhogy az Isten oltára ellen sokszor vétkezett, melynek tüze és hamuja szent vala, ő is arra lőn kárhoztatva, hogy hamuban haljon meg.

⁹Azalatt a király dühös indúlattal jő vala, gonoszabbúl bánandó, mint atyja, a zsidókkal.

¹⁰Mit megértvén Júdás, megparancsolá a népnek, híjják segitségűl éjjelnappal az Urat, hogy valamint mindenkor, úgy most is legyen segítségökre;

¹¹úgymint, kik attól félnek, hogy megfosztatnak a törvénytől, hazájoktól és a szent templomtól; és hogy a népet, mely egykevéssé alig pihent meg, ne engedje ismét káromló nemzetek alá vettetni.

¹²Miután tehát egyetemben azt cselekedték, és irgalmasságot kértek az Úrtól sírással és böjtökkel, három egész nap leborúlván, inté őket Júdás, hogy készen tartsák magokat.

¹³Ő pedig azt végezé a vénekkel, hogy mielőtt a király Judeába szállítja hadseregét, és elfoglalja a várost, ellene megyen, és az Úr végzésére hagyja a dolog kimenetelét.

¹⁴Azért minden hatalmat a világ teremtő Istenének tulajdonítván, és intvén övéit, hogy víjanak erősen a halálig a törvényekért és templomért, a városért és hazájokért, és álljanak helyt polgártársaikért, – Modinnál üte tábort.

¹⁵És övéinek jelszóúl ezt adván: „Istené a győzedelem!“ igen erős ifjakat választa, és éjjel a király sátorára ütvén, a táborban megöle négyezer férfiút és a legnagyobb elefántot is azokkal együtt, kik rajta voltak.

¹⁶S az ellenség táborát nagy félelembe és zavarba ejtvén, s a dolgot szerencsésen végezvén, elmenének.

¹⁷Ez pedig virradatkor történt, az Úr oltalma segítvén őket.

¹⁸A király tapasztalván a zsidók merészségét, ármánynyal kisérté meg az erős helyeket,

¹⁹és Bethsurához, a zsidók erős városához indítá a tábort, de megszalasztatván és felakadván, vesztes lőn.

²⁰Azoknak pedig, kik benn valának, Júdás beküldé a szükségeseket.

²¹Az ellenségnek pedig hírűl vivé a titkokat bizonyos Rodokus a zsidók seregéből, ki fölkerestetvén, megfogaték és börtönbe vetteték.

²²A király ismét értekezék a bethsurabeliekkel, békét ajánla, nyere és elméne.

²³Megütközék Júdással, de legyőzeték. Mikor pedig megértette, hogy Filep, kit helytartóúl hagyott vala, Antiokiában pártot ütött, fölötte megrémülvén, a zsidókat megköveté alattvalóképen, esküvel erősíte meg mindent, mi igaznak látszott, és megbékélvén, áldozatot tőn, megtisztelé a templomot és ajándékokat ada.

²⁴A Makkabeust megölelé, s helytartóvá és fejedelemmé tevé őt Ptolemaistól a gerrenusokig.

²⁵Hogy pedig Ptolemaisba ment, nehezteléssel vevék a ptolemaisiak e barátságos egyezést, és panaszkodának, attól tartván, netalán a szövetséget fölbontani kényszerűljenek.

²⁶Akkor föllépe Líziás az itélőszékbe, és az okokat előadván, a népet lecsendesíté, és visszaméne Antiokiába. Ily módon lőn a király elindúlása és visszatérése.