¹Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle egész Izrael, és siraták őt, és eltemeték házában, Ramatában. És fölkelvén Dávid, leméne Fárán pusztájába.

²Vala pedig egy férfiú Maon pusztájában, és birtoka vala a Karmélon, és igen gazdag ember vala, háromezer juha és ezer kecskéje lévén; és történék, hogy az ő nyája nyireték a Karmélon.

³A férfiú neve pedig Nábál vala, és felesége neve Abigail; és az asszony igen okos és szép vala, férje pedig kemény és igen gonosz és rosz erkölcsű, Káleb nemzetségéből.

⁴Mikor tehát hallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál nyáját nyireti,

⁵elkülde tíz ifjat, és mondá nekik: Eredjetek föl Karmélba, és menjetek Nábálhoz, és köszöntsétek őt nevemmel békeségesen,

⁶és mondjátok: Békeség legyen atyámfiainak és neked, és békeség házadnak, és mindennek, a mid vagyon, legyen békeség.

⁷Hallottam, hogy nyírnek, pásztoraid, kik velünk voltak a pusztában; soha sem voltunk nekik bántásukra, és soha semmi hija nem volt a nyájnak az egész időben, melyen velünk voltak a Karmélon.

⁸Kérdezd meg szolgáidat, és megjelentik neked. Most azért találjanak kedvet szolgáid a te szemeid előtt; mert jó napon jöttünk. A mit kezed talál, azt add szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak.

⁹És mikor Dávid szolgái oda juttottak, elmondák mindez igéket Nábálnak Dávid nevével, és hallgatának.

¹⁰Nábál pedig felelvén Dávid szolgáinak, mondá: Kicsoda Dávid? és kicsoda Izai fia? ma megsokasodtak a szolgák, kik elszöknek uraiktól.

¹¹Elvegyem-e azért kenyereimet és vizemet és a barmok húsát, melyeket nyírőimnek öltem, és azon férfiaknak adjam-e, kikről nem tudom, hová valók?

¹²Visszamenének tehát Dávid szolgái az ő útjokon, és visszatérvén, eljutának hozzá, és hírűl adák neki mind az igéket, melyeket amaz mondott vala.

¹³Akkor Dávid mondá szolgáinak: Kösse föl kiki kardját. És kiki felköté kardját, és Dávid is felköté kardját, és követé Dávidot közel négyszáz férfiú; kétszázan pedig a pogygyászoknál maradának.

¹⁴Nábál feleségének, Abigailnak pedig hirt ada egyik szolgái közől, mondván: Ime Dávid követeket küldött a pusztából, hogy megáldják urunkat, és elutasítá őket.

¹⁵Ez emberek igen jók voltak hozzánk, és nem háborgattak; és soha semmi sem veszett el azon idő alatt, míg velök voltunk a pusztában;

¹⁶kőfal gyanánt voltak nekünk éjjelnappal mindazon napokon, melyeken nálok legeltettük a nyájakat.

¹⁷Azért vigyázz, és gondold meg, mit cselekedjél, mert a romlás férjedre és házadra érkezett; és ő Bélial fia, úgy hogy senki sem szólhat neki.

¹⁸Abigail tehát siete, és vőn kétszáz kenyeret és két tömlő bort, öt megfőtt kost és öt véka darát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz csomó száraz fügét, és szamarakra tevé,

¹⁹és mondá szolgáinak: Menjetek előttem, ime utánatok megyek; férjének, Nábálnak pedig meg nem jelenté.

²⁰Mikor tehát felült a szamárra, és lement a hegy aljára, Dávid és férfiai lejövének eléje; kiknek ő is eléjök méne.

²¹És mondá Dávid: Bizony hiába oltalmaztam meg mindazt, mik ezéi valának a pusztában, és semmi sem veszett el mindazokból, mik övéi voltak; és gonoszszal fizetett nekem a jóért.

²²Ezeket cselekedje Isten Dávid ellenségeinek, és ezeket mívelje, ha minden övéiből egy falra vizellőt meghagyok reggelig.

²³Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, siete és leszálla a szamárról, és arczra borúla Dávid előtt, és földig meghajtá magát,

²⁴és lábaihoz esék, és mondá: Rajtam legyen, uram, e gonoszság; hadd szóljon, kérlek, szolgálód a te füleidbe, és hallgasd meg szolgálód igéit.

²⁵Ne figyeljen, kérlek, az én uram királyom szive e rosz férfiúra, Nábálra, mert neve szerint is bolond, és bolondság van benne; én pedig, a te szolgálód, nem láttam, ura, szolgáidat, kiket küldöttél.

²⁶Most tehát, uram, él az Úr, és él a te lelked! ki tartóztatott téged, hogy ne jőj vérontásra, és megőrizte kezedet; és most legyenek, mint Nábál, a te ellenségeid és a kik gonoszt akarnak uramnak.

²⁷Azért vedd el ez áldomást, melyet szolgálód hozott neked, uramnak, és add a legényeknek, kik követnek téged, uramat.

²⁸Vedd el vétkét a te szolgálódnak; mert szerezve szerez az Úr neked, uramnak, hív házat, mert az Úr hadait, uram, te viseled; azért gonoszság nem fog találtatni benned életed teljes napjaiban.

²⁹Mert ha fölkel valaha ember, téged üldözvén és életedet keresvén, meg fog őriztetni az én uram lelke, mint az élők kötegében a te Urad- Istenednél; ellenségeid élete pedig forgattatni fog, mint sebességében és forgásában a parittya.

³⁰Mikor tehát az Úr megadja neked, uramnak, mindazon jókat, melyeket felőled szólott, és téged Izraelen fejedelemmé rendel,

³¹nem lesz uram szivének fohászkodására és furdálására, hogy ártatlan vért ontottál, vagy magadért boszút állottál; és mikor az Úr jót fog cselekedni urammal, emlékezzél meg szolgálódról.

³²És Dávid mondá Abigailnak: Áldott Izraelnek Ura Istene, ki téged ma elém küldött, és áldott a te beszéded,

³³és áldott vagy te, ki feltartóztattál engem ma, hogy ne menjek vérontásra, és boszút ne álljak kezemmel.

³⁴Mert különben, él Izrael Ura Istene! ki tartóztatott engem, hogy gonoszúl ne bánjam veled: ha nem jösz hamar elém, Nábálnak viradtig egy falra vizellője sem maradt volna.

³⁵Dávid tehát elvevé kezéből mind, a miket hozott vala neki, és mondá: Menj békével házadba, ime meghallgattam szavadat, és orczádat megtiszteltem.

³⁶Abigail pedig Nábálhoz érkezék; és ime házában lakoma, mint egy királyi lakoma, és Nábál szíve víg, mert igen részeg vala; és nem szóla neki sem kicsinyt, sem nagyot reggelig.

³⁷Reggel pedig, midőn Nábál a bort már megemésztette, felesége megjelenté neki ez igéket, és szíve elhala benne, és olyan lett, mint a kő.

³⁸És tíz nap múltával megveré az Úr Nábált, és meghala.

³⁹Mit mikor meghallott Dávid, hogy Nábál meghalt, mondá: Áldott az Úr, ki megitélte gyalázatom ügyét Nábálon, és szolgáját megőrzötte a gonosztól; mert Nábál gonoszságát fejére hozta az Úr. És Dávid elkülde, és szóla Abigailnak, hogy őt feleségűl veszi.

⁴⁰És Dávid szolgái elmenének Abigailhoz Karmélba, és szólának neki, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged feleségűl vegyen.

⁴¹Ki fölkelvén, arczczal földre borúla, és mondá: Ime szolgálód legyen szolgálóul, hogy lábait mossa az én uram szolgáinak.

⁴²És siete és fölkele Abigail, és szamárra üle, és az utána járó öt leányzó vele méne, és követé Dávid küldötteit és felesége lőn.

⁴³De Akinoamot is elvevé Dávid Jezraelből; és mind a kettő felesége lőn.

⁴⁴Saul pedig leányát, Míkolt, Dávid feleségét, Láisz fiának, Faltinak adá, ki Gallimból vala.