¹Vala egy férfi Ramataim-szofimból, Efraim hegyéről, Elkana nevű, efratai, Jeroham fia, ki Eliu fia, ki Tohu fia, ki Szuf fia volt.

²És vala két felesége, egyik Anna nevű, és a másik Fenenna nevű. És Fenennának valának fiai; Annának pedig nem valának magzatai.

³És azon férfiú fölméne az ő városából a rendelt napokon, hogy imádkozzék és áldozzék a seregek Urának Sílóban. Ott pedig Héli két fia, Ofni és Fineesz valának az Úr papjai.

⁴Eljöve tehát a nap, és áldozék Elkana, és feleségének, Fenennának, és minden fiainak és leányainak részeket ada;

⁵Annának pedig egy részt ada szomorúan, mert Annát szereti vala. Az Úr pedig bezárta volt az ő méhét.

⁶Boszantja vala őt vetélytársnője is, igen keserítvén, s még azt is szemére vetvén, hogy az Úr bezárta az ő méhét;

⁷és így cselekszik vala esztendőnként, mikor eljövén az idő, fölmenének az Úr templomába; és igy ingerli vala őt. Ő pedig sírván, nem eszik vala.

⁸Férje tehát Elkana mondá neki: Anna! miért sirsz? és miért nem eszel? és miokért kesereg szived? Nem vagyok-e jobb neked, mint tíz fiú?

⁹Anna pedig fölkele, miután evett és ivott Sílóban. És Héli pap székén ülvén az Úr templomának ajtaja előtt,

¹⁰Anna keseredett szívvel imádkozék az Úrhoz, keservesen sírván,

¹¹és fogadást tőn, mondván: Seregek Ura! ha nézed és megtekinted szolgálód nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és el nem feledkezel szolgálódról, és szolgálódnak férfi magzatot adsz: az Úrnak adom őt élete minden napjaiban, és borotva nem megy fejére.

¹²Lőn pedig, mikor sokáig imádkozott az Úr előtt, hogy Héli az ő szájára néze.

¹³Anna pedig szívében szól és csak ajkai mozognak vala, és szava teljességgel nem hallatszék. Héli tehát őt részegnek vélé,

¹⁴és mondá neki: Meddig leszesz részeg? emészd meg egy kevéssé a bort, melytől eláztál.

¹⁵Felelvén Anna, mondá: Nem úgy, Uram! mert én igen szerencsétlen asszony vagyok, és bort s egyéb részegíthetőt nem ittam, hanem kiöntöttem lelkemet az Úr előtt.

¹⁶Ne nézd úgy szolgálódat, mint ha Bélial leányainak valamelyike volna; mert fájdalmam és keserűségem sokaságából szólottam eddig.

¹⁷Akkor mondá neki Héli: Menj békével, és Izrael Istene adja meg kérésedet, melyet tőle kértél.

¹⁸És amaz mondá: Adja Isten, hogy a te szolgálód kedvet találjon szemeid előtt. És utjára méne az asszony, és evék, és ábrázatja többé el nem változék.

¹⁹És fölkelének reggel, és imádkozának az Úr előtt; és visszatérvén, hazamenének Ramatába. Elkana pedig megismeré feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.

²⁰És lőn a napok forgása után, Anna foganván, fiat szüle, és nevét Sámuelnek hivá, azért, hogy őt az Úrtól kérte vala.

²¹Fölméne pedig férje, Elkana, és az ő egész háza, hogy áldozza az Úrnak esztendőnkénti áldozatát és fogadását;

²²és Anna nem méne föl, mert azt mondá férjének: Nem megyek, mígnem a tejtől elválasztatik a gyermek, akkor elviszem őt, hogy bemutattassék az Úr színe előtt, és ott maradjon szűntelen.

²³És mondá neki férje, Elkana: Cselekedd, a mi előtted jónak tetszik, és maradj, míg a tejtől elválasztod őt; én könyörögni fogok, hogy az Úr teljesítse be igéjét. Honn maradván tehát az asszony, szoptatá fiát, mignem őt a tejtől elválasztá.

²⁴És elvivé őt magával, miután elválasztotta, három borjúval és három-mérték liszttel, és egy korsó borral, és elvivé őt az Úr házához Sílóba. A gyermek pedig még kicsinyke vala;

²⁵és föláldozák a borjút, és bemutaták a gyermeket Hélinek.

²⁶És mondá Anna: Kérlek, uram, él a te lelked, uram! én vagyok amaz asszony, ki előtted állottam, itt imádkozván az Úrhoz;

²⁷e gyermekért imádkoztam, és megadta nekem az Úr kérésemet, melyet kértem tőle.

²⁸Azért én is az Úrnak adom őt minden napjaiban, melyekben az Úrnak szentelve leszen. És imádák ott az Urat, és könyörge Anna, és mondá: