¹Örvend az én szívem az Úrban, és szarvam fölmagasztaltatott Istenemben; megnyílik, szájam ellenségeimre; mert vígadok szabadításodban.

²Nincs oly szent, mint az Úr; mert nincs is más kivűled, és nincs oly erős, mint a mi Istenünk.

³Ne szaporítsatok kevély szókat, dicsekedvén: távozzanak el a régiek szájatokból; mert tudományok Istene az Úr, és előtte tárvák a gondolatok.

⁴Az erősök kézija meggyőzetett, és az erőtlenek felöveztettek erősséggel.

⁵Kik azelőtt jóllaktak, kenyérért bérbe adták magokat, és az éhezők megelégíttettek; sőt a magtalan is sokat szült, és kinek sok fia vala, megerőtlenedett.

⁶Az Úr öl és elevenít, levisz a poklokra és visszahoz.

⁷Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, megaláz és fölemel.

⁸Felkölti a porból a szűkölködőt, és a szemétből fölemeli a szegényt, hogy a fejedelmekkel üljön, és a dicsőség székét bírja. Mert az Úréi a föld sarkai, és azokra helyezte a világot.

⁹Szenteinek lábait megőrzi, és az istentelenek a sötétben elnémúlnak; mert nem a maga erősségében erős a férfiú.

¹⁰Az Urat rettegik ellenségei, és rájok dörög az egekben; az Úr megitéli a föld határait, és uralmat ad királyának, és fölkentjének szarvát fölemeli.

¹¹És elméne Elkana Ramatába, az ő házába; a gyermek pedig az Úr szine előtt szolgál vala Héli papnál.

¹²De Héli fiai, Bélial fiai lévén, nem gondolának az Úrral,

¹³sem a papok tisztével a nép között; hanem ha valaki áldozatot tesz vala, eljöve a pap szolgája, mikor a húst főzék, háromágú villával kezében,

¹⁴és beüté azt a katlanba, vagy az üstbe, vagy a fazékba, vagy a csuporba, és a mit felvőn a villával, a pap magának vevé. Igy cselekvének a Sílóba jövő egész Izraellel.

¹⁵Sőt még mielőtt meggyujták a kövérséget, eljöve a pap szolgája, és mondá az áldozónak: Adj húst nekem, hadd főzzem meg a papnak; mert nem veszek el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.

¹⁶És ha mondá neki az áldozó: Gyujtassék meg először szokás szerint a kövérség, s azután végy magadnak, a mennyit lelked kíván; felelvén, mondá neki: Nem úgy, hanem most adj, mert különben erővel elveszem.

¹⁷Igen nagy vala tehát a szolgák bűne az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úr áldozatától.

¹⁸A gyermek Sámuel pedig szolgál vala az Úr színe előtt, gyolcs efódba öltözötten.

¹⁹És köntöskét csinála neki anyja, elhozván azt a rendelt napokon, midőn fölment férjével, hogy áldozzák az esztendőnkénti áldozatot.

²⁰És Héli megáldá Elkanát és feleségét, és mondá neki: Adjon neked az Úr magzatot ez asszonytól a zálogért, melyet az Úrnak adtál. És elmenének lakhelyökre.

²¹Az Úr tehát tekinte Annára, s ez fogana és szüle három fiút és két leányt; és a gyermek Sámuel nagy lőn az Úr előtt.

²²Héli pedig igen vén vala, és hallá mind, a miket fiai cselekesznek vala egész Izraelnek; és miképen hálnak a hajlék ajtajánál őrködő asszonyokkal,

²³és mondá nekik: Miért cselekesztek efféle dolgokat, oly igen gonosz dolgokat, melyeket én az egész néptől hallok?

²⁴Nem úgy, fiaim, nem jó hir az, melyet én hallok, hogy vétekre viszitek az Úr népét.

²⁵Ha ember embernek vét, megengesztelhető iránta az Isten; de ha az Úr ellen vét az ember, ki fog érette könyörögni? És nem hallgaták atyjok szavát; mert az Úr meg akará őket ölni.

²⁶A gyermek Sámuel pedig nagyobb lőn, és növekedék, és kedves vala mind az Úrnál, mind az embereknél.

²⁷Jöve pedig az Isten embere Hélihez, és mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Nem nyilván jelentem-e meg atyád házának, mikor Egyiptomban voltak Fáraó házában?

²⁸Én őt választottam magamnak Izrael minden nemzetségéből pappá, hogy fölmenjen oltáromhoz, és nekem jóillatú szert gyujtson, és efódot viseljen előttem; és atyád házának adtam mindent Izrael fiainak áldozataiból.

²⁹Miért rúgtátok el sarkatokkal az én áldozatomat és ajándékaimat, melyekről parancsoltam, hogy mutassák be a templomban; és többre becsülted fiaidat, mint engemet, hogy megettétek az én népem, Izrael minden áldozatának zsengéit?

³⁰Azért ezt mondja Izrael Ura Istene: Szólván szólottam, hogy a te házad és atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. De most azt mondja az Úr: Távol legyen az tőlem; hanem a ki engem dicsőitend, megdicsőitem őt, a kik pedig megvetnek, megvetettek lesznek.

³¹Ime eljőnek a napok, és elvágom karodat és atyád háza karját, hogy vén ne legyen házadban.

³²És vetélytársat fogsz látni a templomban, midőn Izrael mindenben szerencsés leszen, és vén soha sem lesz házadban;

³³mindazáltal nem veszem el egészen a tőled eredő nemzetséget oltáromtól, hanem hogy megfogyatkozzanak szemeid, és lelked elepedjen, nagy része házadnak meghal, mikor emberkorba jut.

³⁴Ez leszen pedig neked a jel, mi jő két fiadra, Ofnira és Fineeszre: Egy nap halnak meg mind a ketten.

³⁵És hív papot támasztok magamnak, ki szivem és lelkem szerint fog cselekedni, és annak hív házat építek, és az én fölkentem előtt fog járni mindenkoron.

³⁶És meg történik majd: hogy a ki házadban megmarad, eljő, hogy imádkozzanak érette; és visz egy ezüst pénzt és egy kalácsot, és mondani fogja: Kérlek, juttass engem egy papi részhez, hogy egy falat kenyeret egyem.