¹Dávid tehát elméne onnan, és Odollam barlangjába futa. Mit mikor meghallottak bátyjai, és atyja egész háza, lemenének oda hozzája.

²És hozzá gyűlének mindazok, kik nyomorúságban és adóssággal terhelve valának, és az elkeseredett szivűek; és ő azok fejedelme lőn, és vele mintegy négyszáz férfiú vala.

³És elindula onnan Dávid Maszfába, mely Moábé; és mondá a moábi királynak: Maradjon, kérlek, atyám és anyám veletek, míg megtudom, mit fog az Isten velem cselekedni.

⁴És a moábi király színe előtt hagyá őket, és nála lakának mind ama napokon, melyeken át Dávid az erősségben vala.

⁵És Gád próféta mondá Dávidnak: Ne maradj az erősségben, eredj és menj Júda földére. És elméne Dávid, és juta Háret erdejébe.

⁶És meghallá Saul, hogy látták Dávidot és a vele lévő férfiakat. Saul tehát, mikor Gábaába lakott és a berekben, mely Rámában vagyon, dárdát tartván kezében, és minden szolgái körűle állának,

⁷mondá előtte álló szolgáinak: Halljátok most, Jémini fiai! Vajjon Izai fia ád-e mindnyájatoknak mezőket és szőlőket, és ő tesz-e mindnyájatokat ezredesekké és századosokká,

⁸hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem, és nincs, a ki hírt adjon holott még fiam is szövetséget kötött Izai fiával? Nincs, ki ügyemet szánja közőletek, sem a ki hírt adjon; mivelhogy fiam ellenem támasztotta szolgámat, ki e mai napig utánam lelkesedik.

⁹Felelvén pedig az előtte álló idumei Dóeg, ki fő vala Saul szolgái között, mondá: Láttam Izrai fiát Nóbéban, Akitob fiánál, Akimelek papnál.

¹⁰Ki tanácsot kérdett az Úrtól felőle, és eleséget adott neki; még a filiszteus Góliát kardját is neki adta.

¹¹Elkülde tehát a király, hogy híjják el Akitob fiát, Akimelek papot és atyja egész házát, a papokat, kik Nóbéban valának, kik mindnyájan eljövének a királyhoz.

¹²És mondá Saul Akimeleknek: Halljad, Akitob fia! Ki felelé: Itt vagyok, uram!

¹³És mondá neki Saul: Miért esküdtetek össze ellenem, te és Izai fia, és kenyereket s kardot adtál neki, és tanácsot kérdettél felőle az Istentől, hogy ellenem támadjon, leselkedő lévén e mai napig?

¹⁴És felelvén Akimelek a királynak, mondá: Kicsoda oly hív minden szolgáid közől, mint Dávid, a király veje, ki eljár parancsaidban, és dicsőséges a te házadban?

¹⁵Ma kezdtem-e felőle tanácsot kérdeni az Istentől? távol legyen tőlem! Ne gyanúsítsa a király szolgáját ily dologról atyám egész házában; mert szolgád nem tudott semmit e dologban, sem kicsinyt, sem nagyot.

¹⁶És mondá a király: Halállal halsz meg, Akimelek, te és atyád egész háza.

¹⁷És a király mondá a legényeknek, kik körűle állottak vala: Fordúljatok, és öljétek meg az Úr papjait; mert kezök Dáviddal vagyon, tudván, hogy elszökött, és nem adták hirűl nekem. A király szolgái pedig nem akarák kinyujtani kezeiket az Úr papjaira.

¹⁸És a király mondá Dóegnak: Fordúlj te, és rohanj a papokra. És az idumei Dóeg megfordúlván, a papokra rohana, és az nap gyolcs efódba öltözött nyolczvanöt férfiút öle meg.

¹⁹Nóbét, a papok városát pedig megveré fegyverrel, a férfiakat és asszonyokat, a kisdedeket és csecsemőket, az ökröt, szamarat és juhot fegyver élével.

²⁰Elszaladván pedig Akitob fiának, Akimeleknek egyik fia, kinek Abiatar vala neve, Dávidhoz futa,

²¹és hírűl vivé neki, hogy Saul megölte az Úr papjait.

²²És Dávid mondá Abiatarnak: Tudtam én az nap, hogy mivel az idumei Dóeg ott volt, kétség nélkül hirűl adja Saulnak. Én vagyok vétkes atyád minden lelkeiért.

²³Maradj velem, ne félj; ha valaki az én életemet keresi, a te életedet is keresi, és velem megtartatol.