¹Dávid pedig elfuta Nájotból, mely Ramatában vagyon, és elmenvén, szóla Jónatás előtt: Mit míveltem, mi az én gonoszságom, és mi az én vétkem atyád ellen, hogy életemet keresi?

²Ki mondá neki: Távol legyen, nem halsz meg; mert atyám nem cselekszik valami nagyot vagy kicsinyt, hanemha előbb megjelenti nekem; vajjon atyám csak ezt titkolta volna tőlem el? Nem, ez nem lehet.

³És ismét megesküvék Dávidnak. De ez mondá: Atyád bizonynyal tudja, hogy kedvet találtam szemeid előtt, és mondani fogja: Ne tudja ezt Jonatás, netalán megszomorodjék. Sőt él az Úr, és él a te lelked! hogy (úgy szólván) csak egy lépésnyire vagyunk, én és a halál.

⁴És Jonatás mondá Dávidnak: A mit csak mond nekem a te lelked, megcselekszem neked.

⁵Dávid pedig mondá Jonatásnak: Ime holnap újhold ünnepe van, és nekem szokás szerint a király mellé kellene ülnöm az ételhez; hanem bocsáss engem, hadd rejtezzem el a mezőn harmadnap estéig.

⁶Ha atyád körűltekintvén, kérdést tesz felőlem, feleld neki: Kért engem Dávid, hogy sietve városába, Betlehembe mehessen: mert esztendőnkinti áldozata van ott egész nemzetségének.

⁷Ha mondja: Jól van; békesége lesz a te szolgádnak. Ha pedig megharagszik, tudjad, hogy betelt az ő gonoszsága.

⁸Cselekedjél azért irgalmasságot szolgáddal; mert azt cselekedted, hogy én, a te szolgád, az Úr szövetségét kössem veled. Ha pedig valami gonoszság van bennem, te ölj meg, és atyádhoz ne vigy be engem.

⁹És mondá Jonatás: Távol legyen az tőled, mert ha bizonynyal megértem, hogy atyám gonoszsága betelt ellened, nem lehet, hogy meg ne jelentsem neked.

¹⁰És felelé Dávid Jonatásnak: Ki hozza hírűl nekem, hatalán atyád valamit keményen felel neked felőlem?

¹¹És Jonatás mondá Dávidnak: Jer és menjünk ki a mezőre. És mikor mindketten kimentek a mezőre,

¹²Jonatás mondá Dávidnak: Izrael Ura Istene! ha kitanúlom atyám szándékát holnap vagy holnapután, és valami jó leend Dávidról, és mindjárt el nem küldök hozzád, és meg nem jelentem neked:

¹³ezeket cselekedje az Úr Jonatásnak, és ezeket mívelje. Ha pedig megmarad atyám gonoszsága ellened: füledbe mondom meg, és elbocsátlak téged, hogy békével menj, és legyen az Úr veled, mint atyámmal volt.

¹⁴És ha még élek, cselekedd az Úr irgalmasságát velem; ha pedig meghalok,

¹⁵el ne vond irgalmasságodat házamtól örökké, mikor az Úr kiirtja Dávid minden ellenségeit a földről; vegye el Jonatást az ő házából és álljon boszút az Úr Dávid ellenségein.

¹⁶Szövetséget szerze tehát Jonatás Dávid házával; és az Úr boszút álla Dávid ellenségein.

¹⁷És ismét megesküvék Jonatás Dávidnak, mivel szerette őt, mert mint önnön lelkét, úgy szereti vala őt.

¹⁸És mondá neki Jonatás: Holnap újhold ünnepe vagyon, és kérdés lesz felőled;

¹⁹mert helyed üres lesz holnaputánig. Jőj le tehát sietve, és menj ama helyre, hol el kell rejtezned az napon, melyen szabad munkálkodni, és ülj azon kő mellé, melynek neve Ezel.

²⁰És én három nyilat lövök melléje, és úgy lövöm, mintha czéllövésben gyakorolnám magamat.

²¹Elküldök egy gyermeket is, mondván neki: Eredj és hozd el nekem a nyilakat.

²²Ha mondandom a gyermeknek: Ime a nyilak innen vannak rajtad, vedd föl azokat; jőj hozzám, mert békeséged vagyon, és semmi gonosz nincsen, él az Úr! Ha pedig igy szólok a gyermeknek: Ime a nyilak túl vannak rajtad; menj el békével, mert az Úr elbocsátott téged.

²³Az ige felől pedig, melyet én s te szólottunk, legyen az Úr tanú közöttem és közötted mindörökké.

²⁴Elrejtezék tehát Dávid a mezőben, és eljöve az újhold ünnepe, és leüle a király kenyeret enni.

²⁵És mikor a király (szokás szerint) leült székébe, mely a fal mellett vala, fölkele Jonatás, és Abner üle Saul mellé, és Dávid helye üresen marada.

²⁶És Saul nem szóla semmit az napon; mert gondolja vala, talán az történt rajta, hogy nem tiszta, s még nem tisztúlt meg.

²⁷És mikor eljött az újhold ünnepe után a másodnap, Dávid helye ismét üres vala. És mondá Saul fiának, Jonatásnak: Miért nem jött el Izai fia enni sem tegnap, sem ma?

²⁸És Jonatás felelé Saulnak: Igen kére engem, hogy Betlehembe mehessen,

²⁹és mondá: Bocsáss el engem, mert esztendőnkinti áldozat van ama városban, bátyáim közől egyik meghívott engem; most tehát ha kedvet találtam szemeid előtt, hadd menjek hamar, és látogassam meg bátyáimat. Ez okért nem jött a király asztalához.

³⁰Megharagudván pedig Saul Jonatásra, mondá neki: Szemtelen asszony fia! nem tudom-e én, hogy Izai fiát szereted tenkisebbségedre és gyalázatos anyád szégyenére?

³¹Mert valamíg Izai fia él a földön, meg nem állapodol te, sem királyságod. Azért ezennel küldj el, és vezesd hozzám őt; mert halál fia.

³²Felelvén pedig Jonatás atyjának, Saulnak, mondá: Miért haljon meg? mit cselekedett?

³³És dárdát ragada Saul, hogy átverje őt. És megérté Jonatás, hogy atyjánál el van végezve Dávid megöletése.

³⁴Fölkele tehát Jonatás az asztaltól fölgerjedett haraggal, és nem evék az újhold ünnepének második napján kenyeret. Mert bánkodik vala Dávidért, mivelhogy őt atyja meggyalázta.

³⁵És midőn reggel megviradott, elméne Jonatás a mezőre Dáviddal történt egyezése szerint, és egy kis gyermek vele;

³⁶és mondá gyermekének: Eredj, és hozd el nekem a nyilakat, melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, más nyilat löve túl a gyermeken.

³⁷Eljuta tehát a gyermek a nyil helyére, melyet Jonatás ellőtt vala, és kiálta Jonatás a gyermek után, és mondá: Ime ott van a nyil még túl rajtad.

³⁸És ismét kiálta Jonatás a gyermek után, mondván: Siess gyorsan, meg ne állj. Jonatás gyermeke pedig fölszedé a nyilakat, és urához hozá;

³⁹és teljességgel nem tudja vala, mi történik, mert csak Jonatás és Dávid tudják vala a dolgot.

⁴⁰Jonatás tehát a gyermeknek adá fegyvereit, és mondá neki: Eredj, és vidd a városba.

⁴¹És mikor a gyermek elment, fölkele Dávid azon helyről, mely dél felé vala, és arczczal a földre borúlván, meghajola háromszor; és megcsókolván egymást, sírának együtt, de kivált Dávid.

⁴²Mondá azért Jonatás Dávidnak: Menj békével. A mi iránt megesküdtünk ketten az Úr nevére, mondván: Az Úr legyen közöttem és közötted, az én ivadékom és a te ivadékod között mindörökké…

¹És fölkele Dávid és távozék; de Jonatás is a városba méne.