¹Saul pedig szóla fiának, Jonatásnak, és minden szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot. De Saul fia, Jonatás, igen szereti vala Dávidot.

²És Jonatás megjelenté Dávidnak, mondván: Atyám, Saul, halálra keres téged; azért kérlek, vigyázz magadra reggel, és légy titkon, és rejtezzél el.

³Én pedig kimenvén, atyám mellett fogok állani a mezőben, akárhol leszesz, és szólok felőled atyámnak, és a mit csak látok, hírűl adom neked.

⁴Jonatás tehát jót szóla Dávid felűl atyjának, Saulnak, és mondá neki: Ne vétkezzél, király, Dávid szolgád ellen, mert nem vétett ellened, és cselekedetei igen hasznosak neked.

⁵És lelkét kezébe vette, és megverte a filiszteust, és az Úr nagy szabadúlást cselekedett egész Izraelen; láttad ezt és örvendeztél. Miért vétkeznél tehát az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot, ki vétek nélkül vagyon?

⁶Mit mikor hallott Saul, kiengesztelődvén Jonatás szava által, megesküvék: Él az Úr, hogy nem öletik meg!

⁷Jonatás tehát szólítá Dávidot, és megjelenté neki mind ez igéket; és Jonatás bevivé Dávidot Saulhoz, és előtte vala, mint tegnap és tegnapelőtt volt.

⁸De ismét háború támada, és kimenvén Dávid, hadakozék a filiszteusok ellen; és megveré őket nagy csapással, és elfutának színe elől.

⁹És lőn a gonosz lélek az Úrtól Saulon; ki a maga házában ülvén, dárdát tart vala; Dávid pedig hárfát penget vala kezével.

¹⁰És Saul a dárdával Dávidot a falhoz törekvék szegezni, de Dávid elhajola Saul színe elől, a dárda pedig seb nélkül a falba méne, és Dávid kifuta, és megszabadúla azon éjjel.

¹¹Saul tehát elküldé poroszlóit Dávid házába, hogy őrizzék őt, és reggel ölessék meg. Mit mikor dávidnak megjelentett felesége, Míkol, mondván: Ha meg nem szabadítod magadat ez éjjel, holnap meghalsz;

¹²lebocsátá őt az ablakon. Amaz pedig elméne, és elfutván, megszabadúla.

¹³Míkol pedig vőn egy faragott képet, és az ágyra tevé, és szőrös kecskebőrt tőn annak fejére, és befödé azt ruhákkal.

¹⁴Azonban Saul poroszlókat külde, kik megfogják Dávidot; és az volt a felelet, hogy beteg.

¹⁵És Saul ismét követeket külde, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Hozzátok hozzám az ágyban, hadd ölessék meg.

¹⁶És mikor elmentek a követek, faragott képet találtak az ágyon, és fején a kecskebőrt.

¹⁷És mondá Saul Míkolnak: Miért játszottál így ki engem, elbocsátván ellenségemet, hogy elszaladjon? És Míkol felelé Saulnak: Mivel ő igy szóla nekem: Bocsáss engem, mert egyébkint megöllek.

¹⁸Dávid pedig elfutván, megszabadúla, és Sámuelhez méne Ramatába, és hírűl vive neki mindent, a mit vele Saul cselekedett vala; és elmenének ő és Sámuel, és Nájotban mulatának.

¹⁹Hírűl vivék pedig Saulnak, mondván: Ime Dávid Najotban vagyon Ramatában.

²⁰Saul tehát poroszlókat külde, hogy megfogják Dávidot; kik mikor látták a próféták csoportját prófétálni, és Sámuelt felettök állani, lőn az Úr lelke rajtok is, és ők is prófétálni kezdének.

²¹Midőn ezt hirűl vitték Saulnak, más követeket is külde, kik szintén prófétálának. És Saul még harmadszor külde követeket, és azok is prófétálának. És haragra gerjedvén Saul,

²²maga is Ramatába méne, és juta a nagy kútig, mely Szókóban vagyon, és kérdezvén, mondá: Mely helyen vannak Sámuel és Dávid? És megmondák neki: Ime Nájotban vannak, Ramatában.

²³És Nájotba méne, Ramatában, és lőn rajta is az Úr lelke, és mégyen vala, járdogálván, és prófétál vala, míg Nájotba jutott, Ramatában.

²⁴És ő is megfosztá magát ruháitól és prófétála a többivel Sámuel előtt, és leborúla mezítelen azon egész nap és éjjel. Innen származott a közmondás: Vajjon Saul is a próféták között van-e?