¹És lőn, mikor a szólást elvégezte Saullal, Jonatás lelke egybeforrada Dávid lelkével, és szereté őt Jonatás, mint a maga lelkét.

²És elvivé őt Saul azon nap, és nem engedé neki, hogy visszatérjen atyja házába.

³Szövetséget kötének pedig Dávid és Jonatás; mert szereté őt, mint a maga lelkét.

⁴Úgy hogy Jonatás megfosztá magát köntösétől, melybe öltözve volt, és Dávidnak adá azt, és többi ruházatát is, sőt kardját és kézíját és övét is.

⁵És eljár vala Dávid mindazokban, mikre Saul őt küldötte, okosan viselvén magát; és Saul a hadakozó férfiak fejedelmévé tevé őt, és kedves vala az egész nép szemei előtt, és főképen Saul szolgái előtt.

⁶Midőn pedig Dávid a filiszteust megvervén, visszatére, kimenének az asszonyok Izrael minden városaiból, énekelve és tánczolva, Saul király elé, vigaság dobjaival és hangszerekkel.

⁷És éneklének az asszonyok, játszván és mondván: Saul ezeret vert meg, és Dávid tízezeret.

⁸Igen megharaguvék pedig Saul, és nem tetszék szemei előtt e beszéd, és mondá: Dávidnak tízezeret adtak, és nekem ezeret adtak: mi kell egyéb neki, mint csak a királyság?

⁹Saul azért nem jó szemmel nézi vala Dávidot az naptól és azután is.

¹⁰Másodnap múlva pedig a gonosz lélek az Istentől Saulra rohana, s ez prófétál vala házában; Dávid pedig pengeti vala kezével a hárfát, mint egyéb napokon. És Saul dárdát tart vala,

¹¹és kiveté azt, gondolván, hogy Dávidot a falhoz szegezheti; de Dávid elhajola az ő arcza elől másodszor.

¹²És Saul fél vala Dávidtól, mivelhogy az Úr ezzel lévén, tőle eltávozott vala.

¹³Saul azért elküldé őt magától, és ezer férfiú hadnagyává tevé őt; s ki- és bejár vala a nép láttára.

¹⁴És Dávid okosan jár vala el minden útain, az Úr vele lévén.

¹⁵Saul tehát látá, hogy igen okos, és tartani kezde tőle.

¹⁶Dávidot pedig egész Izrael és Júda szereti vala; ő járván ki és be előttök.

¹⁷És mondá Saul Dávidnak: Ime nagyobbik leányom, Mérob, őt adom neked feleségűl; csak légy erős férfiú, és harczolj az Úr hadaiban. Saul pedig gondolja vala, mondván: Kezem ne legyen rajta, hanem a filiszteusok keze legyen rajta.

¹⁸Dávid pedig mondá Saulnak: Ki vagyok én, vagy mi az én életem, vagy atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje legyek?

¹⁹Eljövén pedig az idő, mikor Saul leányát, Mérobot, Dávidnak kelle adni, a molatíta Hadrielnek adaték az feleségűl.

²⁰Dávidot pedig megszereté Míkol, Saul második leánya. S ez hírűl viteték Saulnak, és tetszék neki.

²¹És mondá Saul: Neki adom őt, hogy vesztére legyen, és a filiszteusok keze legyen rajta. És mondá Saul Dávidnak: Két dologért leszesz ma vőm.

²²És Saul parancsolá szolgáinak: Szóljatok titkon Dáviddal, mondván: Ime tetszel a királynak, és minden szolgája szeret téged; most azért légy a király veje.

²³És Saul szolgái elbeszélék Dávid hallatára mind ez igéket. És mondá Dávid: Csekély dolognak látszik-e nektek a király vejévé lenni? Én pedig szegény és vagyontalan férfiú vagyok.

²⁴És hírűlvivék Saulnak a szolgák, mondván: Ilyen igéket mondott Dávid.

²⁵Saul pedig mondá: Igy szóljatok Dávidnak: Nincs a királynak szüksége jegyajándékra, hanem csak száz filiszteus szemérmi előbőrére, hogy boszúállás legyen a király ellenségein. Saul pedig a filiszteusok kezébe szándékozik vala ejteni Dávidot.

²⁶És midőn szolgái hírűl vitték Dávidnak az igéket, melyeket Saul mondott vala, tetszék a beszéd Dávid szemei előtt, hogy a király veje lehessen.

²⁷És kevés nap után fölkelvén Dávid, elméne a férfiakkal, kik alatta valának. És megvere a filiszteusokból kétszáz férfiút, és elhozá azok szemérmi előbőrét, és leszámlálá a királynak, hogy veje lehessen. Azért Saul neki adá leányát, Míkolt feleségűl.

²⁸És látá Saul és megérté, hogy az Úr Dáviddal vagyon. Míkol pedig, Saul leánya, szereti vala őt.

²⁹És Saul még inkább kezde félni Dávidtól; és Saul ellensége lőn Dávidnak minden időben.

³⁰És midőn kijövének a filiszteusok fejedelmei, az ő kijövetelök kezdetétől Dávid okosabban viseli vala magát Saul minden szolgáinál és neve igen híres lőn.