Vers- és novellaíró pályázat a Katolikus Kulturális Hetek keretében - DÁTUM VÁLTOZÁS!!!

Ferenc pápa 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján hirdette meg, és 2021. március 19-én, az Amoris laetitia kezdetű apostoli levél közzétételének ötödik évfordulóján nyitotta meg a család évét. Kapcsolódva a Szentatya szándékához a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett „A család, Istentől rendelt közösség” címmel.

Nagy örömünkre a pályázatra országosan közel 250 pályamunka érkezett. A pályamunkák magas száma miatt szükséges az országos eredményhirdetés dátumának módosítása, így az új időpont 2021. szeptember 21., kedd. A nyereményeket a Szervező elsősorban személyesen, rendezvény keretében szeretné átadni, azonban annak módjáról a járványhelyzettől függően később várható döntés.

A minden évben megrendezésre kerülő Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat célja, hogy változatos programokon és különböző pályázatokon keresztül a sajtó és a közönség figyelmét a katolikus kultúra kincsei felé fordítsa.

MKPK Sajtószolgálat