Az MKPK sajtóközleménye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaiként a sajtóból értesültünk egyes egyházi iskolák tanárainak polgári engedetlenségre hívó kezdeményezéséről. A munkavégzés megtagadása vagy felfüggesztése munkáltatóként is nehéz helyzetbe hozza az egyházi fenntartókat, hiszen felelősséggel tartoznak azon szülők felé, akik rájuk bízták gyermekeiket, illetve az állam felé is el kell számolniuk, hiszen teljesíteniük kell a köznevelési szerződésekben vállalt kötelezettségeiket.


Tisztában vagyunk az oktatás és a pedagógusok jelenlegi nehéz helyzetével, azonban továbbra is a tárgyalásos megoldást részesítjük előnyben és elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a pedagógus hivatás megerősödjön, társadalmi presztízse emelkedjen. Abban is bízunk, hogy kialakul egy olyan szakmai párbeszéd az oktatásirányítás és a pedagógusok szakmai szervezetei között, amely előreviszi az oktatás és nevelés ügyét és hosszú távú stabilitást biztosít annak. Ennek érdekében a Püspöki Konferencia képviselői révén folyamatosan részt vesz többek között a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, a Szakképzési Innovációs Tanács és a Köznevelési Tudományos Tanács munkájában, és javaslataival segíti ezen testületeket. A Püspöki Konferencia a Katolikus Pedagógiai Intézet segítségével a jövő év elejére egy országos szakmai tanácskozást kíván szervezni a témában.

Reméljük, hogy a döntéshozók és a pedagógusok is mérlegelik ezt a helyzetet és bölcs döntést hoznak. Nem mondunk le az oktatás és a pedagógusok általunk is ismert, nehéz helyzetének jelzéséről, hanem ebben a légkörben is kiállunk vállalt hivatásuk és a jogkövető, felelős állampolgári magatartás mellett.

Budapest, 2022. december 7.

                                                                                                        a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Fotó: Magyar Kurír