1A szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírt.

2Íme, nagy földrengés támadt, ugyanis az Úr egyik angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és ráült.

3Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.

4Az őrök tőle való félelmükben reszkettek, és szinte holtra váltak.

5Az angyal pedig ezt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek! Tudom, a megfeszített Jézust keresitek.

6Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt!

7Aztán gyorsan menjetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok. Íme, megmondtam nektek.”

8Gyorsan eltávoztak a sírtól, és félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.

9És íme, szembejött velük Jézus, és ezt mondta: „Üdv nektek!” Ők pedig odamentek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.

10Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek, mondjátok meg testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott majd látni fognak.”

11Amikor eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt.

12Azok összegyűltek a vénekkel, és miután tanácsot tartottak, tetemes összeget adtak a katonáknak,

13és így szóltak: „Ezt mondjátok: »Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták, amíg mi aludtunk«.

14Ha esetleg a helytartó fülébe jut, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket.”

15Azok fogták a pénzt, és úgy tettek, ahogy kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.

16A tizenegy tanítvány elment Galileába arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.

17Amikor meglátták, leborultak előtte, de néhányan kételkedtek.

18Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.

19Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében,

20és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.”