1Amikor Jézus kijött a Templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá tanítványai, hogy megmutassák neki a Templom épületeit.

2Ő azonban ezt mondta nekik: „Látjátok mindezt? Bizony, mondom nektek, nem marad itt kő kövön. Mindent le fognak rombolni.”

3Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá külön a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?

4Jézus így válaszolt nekik:
– Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket!

5Sokan jönnek ugyanis majd az én nevemben, és ezt mondják: „Én vagyok a Messiás!” –, és sokakat megtévesztenek.

6Fogtok hallani háborúkról, és háborúk hírét halljátok. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.

7Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínségek és földrengések lesznek többfelé.

8Mindez a vajúdás kínjainak kezdete.

9Akkor kínvallatásra adnak majd át titeket, megölnek benneteket, és minden nép gyűlölni fog titeket az én nevemért.

10Akkor sokan megrendülnek majd hitükben. Elárulják és meggyűlölik egymást.

11Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.

12Mivel felgyülemlik a gonoszság, sokakban kialszik a szeretet.

13De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon bizonyíték gyanánt minden népnek, és akkor jön el a vég.

15Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, amiről Dániel próféta beszélt, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –,

16akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe;

17aki a ház tetején van, ne jöjjön le, hogy kihozzon valamit;

18és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza köpenyét!

19Jaj a várandós és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!

20Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök!

21Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.

22Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottak miatt megrövidülnek azok a napok.

23Akkor, ha valaki azt mondja nektek: „Íme, itt a Messiás!”, vagy „Ott van!”, ne higgyétek!

24Mert hamis messiások és hamis próféták jelennek majd meg. Nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat is.

25Íme, előre megmondtam nektek!

26Ha tehát azt mondják nektek:
„Íme, a pusztában van” –, ne menjetek ki! „Íme, a belső szobákban van” –, ne higgyétek!

27Mert ahogy a villámlás keletről támad és látszik nyugatig, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

28Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.

29Közvetlenül ama napok nyomorúsága után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

30Akkor majd feltűnik az Emberfia jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják, hogy az Emberfia jön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel.

31És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik végétől a másik végéig.

32Értsétek meg a fügefa példáját! Amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár.

33Így ti is, amikor mindezt látjátok, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt.

34Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.

35Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim nem múlnak el.

36Azt a napot viszont és azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.

37Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

38Mert amint azokban a napokban az özönvíz előtt ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyiken Noé bement a bárkába,

39és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

40Akkor ketten lesznek a mezőn. Az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.

41Két asszony őröl kézimalommal. Az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.

42Virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok!

43Azt meg úgyis tudjátok, hogy ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjön a házába.

44Ezért ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!

45Ki tehát a hű és előrelátó szolga, akit az úr azért rendelt szolgái fölé, hogy idejében kiadja nekik az ételt?

46Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál!

47Bizony, mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.

48De ha a gonosz szolga ezt mondja szívében: „Késik az én uram”,

49és verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel;

50megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyiken nem várja, és abban az órában, amikor nem is gondolja.

51Kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás.