Jövendölés a világ végéről.

1Jézus kilépett a templomból és elindult. Csatlakoztak hozzá tanítványai és mutogatták neki a templom épületeit.

2Ő azonban megjegyezte: „Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.”

3Mikor az Olajfák hegyén leült, körülfogták tanítványai és kérték: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez? S mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?”

4Jézus így válaszolt:

5„Vigyázzatok, senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben s azt mondják: én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.

6Hallotok majd háborúról és háborús hírekről. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek. Ennek mind meg kell történnie, de ez még nem a vég.

7Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.

8Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmak kezdete.

9Aztán majd sanyargatnak és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog mindent a nemzet.

10Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást.

11Számos hamis próféta támad és sokat tévedésbe ejtenek.

12A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet,

13de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.

14Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.

Előképe: Jeruzsálem pusztulása.

15Amikor majd látjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást – aki olvassa, értse meg! –, akkor,

16aki Júdeában van, fusson a hegyekbe.

17Aki a háztetőn van, le ne jöjjön, hogy kivigye holmiját házából,

18és aki a mezőn, vissza ne térjen, hogy elvigye köpenyét.

19Jaj a várandós és szoptató asszonyoknak azokban a napokban!

20Imádkozzatok, hogy meneküléstek ne télen vagy szombaton legyen.

21Akkor olyan nagy gyötrelem lesz, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig, és nem is lesz.

22Ha meg nem rövidülnének azok a napok, egyetlen ember sem menekülne meg. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.

23Akkor, ha valaki azt mondja: nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! – ne higgyétek.

24Támadnak ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna.

25Látjátok, előre megmondtam nektek.

26Ezért, ha azt mondják: kint van a pusztában – ne menjetek ki; benn van a szobában – ne higgyétek.

27Mint ahogy a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.

28Ahol hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

Krisztus második eljövetele.

29Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget összetartó erők megrendülnek.

30Akkor majd föltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

31Szétküldi angyalait hangos harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a szélrózsa minden irányából, az ég egyik végétől a másikig.

Hasonlat a fügefáról.

32Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.

34Bizony mondom nektek: el nem múlik e nemzedék, amíg mindez meg nem történik.

35Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.

36Azt a napot és azt az órát azonban senki sem ismeri, még a mennybéli angyalok sem, csak az Atya egyedül.

Virrasszatok!

37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, mint Noé napjaiban történt.

38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek és férjhez mentek mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába,

39és nem kaptak észbe, amíg el nem jött a vízözön s el nem sodorta valamennyit.

40Ugyanígy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

41Két asszony őröl egy malomban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

42Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok.

43Vegyétek tudomásul azt is: ha tudná a házigazda, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana s nem engedné betörni a házába.

44Azért ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok.

A hűséges intéző.

45Mit gondoltok, ki a hű és okos szolga, akit ura a háznép fölé rendelt, hogy idején enni adjon nekik?

46Boldog az a szolga, ha ura megérkezésekor ebben a tevékenységben találja.

47Bizony mondom nektek: egész vagyona fölé rendeli őt.

48De ha az a szolga gonosz és – ezzel a gondolattal:

49késlekedik a gazdám – verni kezdi szolgatársait és korhelyekkel eszik-iszik,

50megjön az ura azon a napon, amikor nem várja és abban az órában, mikor nem is sejti.

51Kegyetlenül megbünteti és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.