Az igazi tisztaság.

1Akkor farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz Jeruzsálemből és megkérdezték:

2„Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományától? Étkezés előtt ugyanis nem mosnak kezet.”

3Ő megfelelt nekik: „Hát ti miért hágjátok át Isten parancsát hagyományotok miatt?

4Isten ugyanis kijelentette: Tiszteld atyádat és anyádat! És: aki atyját vagy anyját átkozza, halállal lakoljon!

5Ti pedig azt mondjátok: aki atyjához vagy anyjához így szól: legyen Istennek szánt ajándék az, amivel téged kellene segítenem, – annak nem kell atyját, és anyját tisztelnie.

6Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok Isten parancsát.

7Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás:

8Ez a nép ajkával tisztel engem,
de szíve távol marad tőlem.

9Hamisan tisztelnek engem,
tanításuk csak emberi parancs.”

10Akkor magához hívta a népet és így szólt: „Hallhassátok és értsétek meg:

11nem az szennyezi be az embert, ami szájába jut, hanem az szennyezi be, ami a száját elhagyja.”

12Erre odamentek hozzá tanítványai és megjegyezték: „Tudod, hogy a farizeusok e beszéd hallatára megbotránkoztak?”

13Mire ő így felelt: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett.

14Hagyjátok őket! Világtalanok vak vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mindkettő gödörbe esik.”

15Erre Péter így szólt hozzá: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet.”

16„Még mindig nem értitek ti sem?” – kérdezte.

17„Nem értitek, hogy mindaz, ami szájba kerül, a gyomorba jut és onnan a félreeső helyre?

18De ami a szájat elhagyja, a szívből származik, és ez az, ami beszennyezi az embert.

19A szívből ered ugyanis minden rossz gondolat, gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, lopás, hamis tanúság és káromlás. Ezek szennyezik be az embert.

20Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

A kánaáni asszony.

21Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza.

22Ott egy kánaáni asszony jött a környékről és így kiáltozott utána: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” De ő szóra sem méltatta.

23Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Küldd haza, mert kiabál utánunk.”

24Ő így felelt: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.”

25De az odajött és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!”

26Ő visszautasította: „Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.”

27Az viszont erősítgette: „De bizony Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.”

28Erre Jézus így szólt: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.” Még abban az órában meggyógyult a leány.

A második kenyérszaporítás.

29Jézus eltávozott onnan és a galileai tengerhez tartott. Fölment a hegyre és leült.

30Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat, meg sok más beteget, és lába elé rakták őket. Meggyógyította valamennyit.

31Mikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult és magasztalta Izrael Istenét.

32Jézus akkor összehívta tanítványait és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.”

33A tanítványok erre megjegyezték: „Honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?”

34Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk”, felelték.

35Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.

36Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek.

37Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

38Az asszonyokon és a gyermekeken kívül mintegy négyezer férfi evett.

39Aztán elbocsátotta a népet, bárkába szállt és Magadán vidékére ment.