A béna koldus csodás gyógyulása.

1Péter és János egyszer a kilencórai imádság idején a templom felé tartott.

2Éppen akkor egy bénán született embert vittek arra. Őt mindennap odavitték a templomnak úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen.

3Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint éppen bemenőben voltak a templomba, alamizsnát kért tőlük.

4Péter, Jánossal együtt, rátekintett és így szólt: „Nézz ránk!”

5Erre az feléjük fordult, remélve, hogy kap tőlük valamit.

6Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében (kelj föl és) járj!”

7Ezzel jobb kezével megragadta és fölsegítette, mire annak tüstént erő szállt lábába és ízületeibe, úgyhogy fölugrott és járni kezdett.

8Velük együtt bement a templomba, s ide-oda járkálva és ugrándozva dicsérte az Istent.

9Az egész nép látta, hogy jár és Istent magasztalja.

10Mikor pedig ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért koldulva üldögélt a templom Ékes-kapujánál, nem tudták hová legyenek a csodálkozástól amiatt, ami vele történt.

Péter templomi beszéde.

11Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép mintegy lenyűgözve köréjük gyűlt az úgynevezett Salamon-tornácba.

12Péter ennek láttára így kezdett beszélni a néphez: „Izraelita férfiak! Ugyan miért csodálkoztok ezen, vagy miért bámultok úgy ránk, mintha saját hatalmunkkal vagy jámborságunkkal értük volna el, hogy ez az ember járni tudjon?

13Ábrahám, Izsák, Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ez szabadon akarta bocsátani.

14Megtagadtátok a szentet és igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek,

15az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban föltámasztotta őt holtából: ennek mi tanúi vagyunk.

16S mivel mi hiszünk benne, azért adott az ő segítségül hívása erőt ennek az embernek, akit láttok és ismertek; a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára.

17De tudom testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amint elöljáróitok is.

18Isten azonban ily módon vitte végbe azt, amit az összes próféták által már előre hirdetett, tudniillik, hogy Fölkentje szenvedni fog.

19Tartsatok hát bűnbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket,

20elérkezzék az Úrtól a megenyhülés ideje és elküldje Jézust, a számotokra előre rendelt Messiást.

21Őt a mennynek kell befogadnia egészen a nagy megújulás koráig, melyről Isten már réges-rég beszélt szent prófétái által.

22Mózes megmondta ugyanis: Urunk Istenünk hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül. Hallgassatok rá mindabban, amit majd mond nektek.

23Mindazokat pedig, akik nem hallgatnak erre a prófétára, közösítsétek ki a népből.

24Az összes próféta Sámueltől kezdve, és aki csak őutána szólt, szintén ezeket a napokat hirdette.

25Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, mikor így szólt Ábrahámhoz: a te utódaid által részesül áldásban a föld minden nemzetsége.

26Isten szolgájának föltámasztása után először hozzátok küldte el őt, hogy áldástokra váljék, ha mindegyiktek megtér gonoszságából.”