Péter és János a főtanács előtt.

¹Még beszéltek a néphez, mikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk.

²Rossz néven vették ugyanis, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával a halálból való föltámadást hirdetik.

³Letartóztatták tehát, s mivel már esteledett, másnapig őrizetbe vették őket.

⁴A beszéd hallgatóságából pedig sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívek száma elérte az ötezret.

⁵Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, vénei és írástudói,

⁶meg Annás főpap is, valamint Kajafás, János és Sándor, s mindenki, aki a főpapi osztályhoz tartozott.

⁷Előállították és faggatni kezdték őket: „Micsoda hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”

⁸Ekkor Péter a Szentlélekkel telve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének (halljátok)!

⁹Ha ma egy nyomorékon gyakorolt jótett miatt azért hallgattok ki minket, hogy vajon mitől is gyógyult meg,

¹⁰hát tudjátok meg mindnyájan és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak segítségével áll ez itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, de akit Isten föltámasztott holtából.

¹¹Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, de mégis szegletkővé lett.

¹²Nincsen üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek közt az ég alatt, aki által üdvözülhetnénk.”

¹³Amikor látták Péter és János bátor szókimondását, s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, meglepődtek. Fölismerték, hogy Jézus kíséretébe tartoztak.

¹⁴Mivel azonban a meggyógyított embert is mellettük látták, semmi ellenvetést sem tehettek.

¹⁵Kiküldték hát őket a gyűlésteremből, s aztán így tanakodtak:

¹⁶„Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen Jeruzsálem minden lakója tudja s nem is tagadhatjuk, hogy nyilvánvaló csoda történt általuk.

¹⁷De hogy még inkább el ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se erről az emberről.”

¹⁸Ezután behívatták őket s megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.

¹⁹Erre Péter és János így válaszolt: „Magatok ítéljétek meg, Isten előtt helyes volna-e inkább rátok hallgatni, mint az Istenre?

²⁰Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk!”

²¹Erre újabb fenyegetések közt a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette ugyanis Istent a megtörtént esemény miatt,

²²hiszen több, mint negyvenéves volt az az ember, akivel ez a csodás gyógyulás történt.

A hívek hálaadása és áldozatos élete.

²³Kiszabadulásuk után övéikhez mentek és hírül vitték, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének.

²⁴Ennek hallatára azok egy szívvel-lélekkel fölfohászkodtak Istenhez ezekkel a szavakkal: „Urunk, te alkottad az eget és a földet, meg a tengert s mindazt ami bennük van.

²⁵Te így szóltál a Szentlélek által Dávid szolgád ajkával: Miért, hogy a nemzetek háborognak?
Hívságokon a népek miért agyarkodnak?

²⁶Fölkelnek a földnek királyai,
az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen
a fejedelmek összetanakodnak.

²⁷Valóban e városban egybegyűltek fölkent szent szolgád, Jézus ellen, Heródes és Poncius Pilátus a pogány nemzetekkel és Izrael népével,

²⁸hogy végrehajtsák, aminek megtörténtét hathatós akaratod elhatározta.

²⁹Most tehát Urunk, tekints fenyegetőzésünkre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet.

³⁰Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által.”

³¹Amint így imádkoztak, megrendült a hely, ahol
egybegyűltek. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét.

³²A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.

³³Az apostolok pedig nagy hatással tettek tanúságot az Úr Jézus (Krisztus) föltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban.

³⁴Nem is akadt köztük szűkölködő, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták és az apostolok lába elé tették.

³⁵Ebből aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez mérten.

³⁶József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás nevet kapta – ez annyit jelent, mint a vigasztalás fia –

³⁷eladta a birtokában lévő szántóföldet, fogta az árát és az apostolok lába elé tette.