(9.) Isten megmenti az igazat

¹(A karvezetőnek, oboára és hárfára

(9.) Isten megmenti az igazat

– Dávid zsoltára.)

²Szívem mélyéből dicsőítlek, Uram,

hirdetem nagy tetteidet.

³Ujjongok és benned van örömöm,

s magasztalom neved, ó Fölséges.

⁴Mert ellenségeim meghátráltak,

elestek és eltűntek színed előtt.

⁵Magadévá tetted igazságomat és ügyemet,

mint igazságos bíró ültél trónodra.

⁶A népeket megfenyítetted,

a gonoszokat megsemmisítetted,

s örökre eltörölted a nevüket.

⁷Eltűnt az ellenség, végleg megsemmisült,

feldúltad városait,

még emlékük sem maradt.

De lám,

⁸az Úr mindörökké trónol,

bírói széke ítéletre készen áll.

⁹Igazságosan ítéli meg a földkerekséget,

a népek fölött törvény szerint tart ítéletet.

¹⁰Az elnyomottnak az Úr lesz menedéke,

a szükség napjaiban egyetlen mentsége.

¹¹Akik ismerik nevedet,

reménykednek benned,

Uram, soha nem hagyod el

a téged keresőket,

¹²Dicsőítsétek az Urat, aki Sionban lakik,

hirdessétek nagy tetteit a népek között!

¹³Mert mint a vér bosszulója gondolt rájuk,

nem feledkezett el a szegények sóhajáról.

¹⁴Könyörülj rajtam, Uram,

lásd meg szorultságom,

a halál kapujából szabadíts ki engem!

¹⁵Hadd hirdessem dicsőségedet

Sion leányának kapuiban,

és örüljek, hogy megsegítettél!

¹⁶A népek a maguk ásta verembe estek,

s a hálóba, amelyet vetettek,

az ő lábuk botlott.

¹⁷Az Úr hírt adott magáról az ítéleten,

s a gonoszt önkeze művével kötötte meg.

¹⁸Tűnjenek el a holtak világába az álnokok,

s mind a népek, amelyek elfelejtik Istent!

¹⁹De ő nem feledkezik meg soha

a szegényről,

s aki bajban is remél, nem csalódik soha.

²⁰Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát

az ember,

szólítsd ítéletre a népeket magad elé!

²¹Uram, töltsd el őket rettegéssel,

tudják meg a népek,

hogy ők is csak emberek!