78 (77). ZSOLTÁR. ISTEN ÜDVTÖRTÉNETI TETTEI

¹(Aszaf tanítókölteménye.) Népem, figyelj tanító szavamra, hallgassátok meg szám tanítását!

²Példabeszédre nyitom meg ajkam, ősidők titkait hirdetem nektek,

³amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk.

⁴Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt.

⁵Ám parancsul adta Jákobnak, s mint törvényt rendelte Izraelnek, hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak, azt hirdetniük kell fiaiknak,

⁶hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek, a fiak, akik majd születnek. Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek.

⁷Hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait.

⁸Ne legyenek, mint atyáik voltak: nyakas, pártütő nemzedék; nemzedék, amely ingatag szívével nem volt hűséges Istenéhez.

⁹Efraim fiai, az íjászok az ütközet napján megfutamodtak.

¹⁰Isten szövetségét nem tartották, s vonakodtak törvénye szerint élni.

¹¹Elfelejtették tetteit és csodáit, amelyeket még láthattak.

¹²Csodákat tett az atyák szeme láttára Egyiptom földjén és Tánisz mezején.

¹³Szétválasztotta a tengert, s engedte, hogy átvonuljanak; a vizet feltorlaszolta, mint valami falat.

¹⁴Nappal a felhőben vezette őket, éjjel pedig a tűznek fényénél.

¹⁵Megrepesztette a sziklát a pusztában, s a kicsorduló forrásból bőven adott inni.

¹⁶Patakokat csalt elő a sziklából, és vizüket bőven árasztotta.

¹⁷S mégsem szűntek meg vétkezni ellene, szembeszálltak a pusztában a Fölségessel.

¹⁸Szívükben kísértették Istent, mohóságukban ételt követeltek.

¹⁹Zúgolódtak Isten ellen s így szóltak: „Tud-e Isten itt a pusztában asztalt teríteni?”

²⁰S lám, rácsapott a sziklára, és megeredt a víz, előtört a forrás. „De tud-e népének kenyeret adni, és húsételről gondoskodni?”

²¹Hallotta ezt az Úr és haragra gerjedt, tűz csapott fel Jákob ellen, haragja fellobbant Izrael ellen.

²²Mert nem hittek az Istenben és nem bíztak segítségében.

²³De ott fenn parancsot adott a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit.

²⁴Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik.

²⁵Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen.

²⁶Keleti szelet támasztott az égből, s hatalmával fölkeltette a déli szelet.

²⁷Húst hullatott rájuk homokeső módján, szárnyas madarakat, tenger fövényeként.

²⁸Táboruk közepén hullottak le, sátraik mellé körös-körül.

²⁹Ettek és jóllaktak; így teljesítette kívánságukat.

³⁰De még éhségük meg se szűnt, az étel még szájukban volt,

³¹Isten haragja újra fölgerjedt ellenük. Nagyjaik közé a halált vetette, Izrael ifjúságát leterítette.

³²De ők azért tovább vétkeztek, csodáinak nem adtak hitelt.

³³Ezért napjaikat megrövidítette, éveiknek hamar véget vetett.

³⁴Ha megverte őket, keresni kezdték, megtértek és kérdeztek utána.

³⁵Eszükbe jutott, hogy Isten a sziklájuk, a fölséges Isten a szabadítójuk.

³⁶Mégis megcsalták a szájukkal, nyelvükkel hazudtak neki.

³⁷Szívük nem volt egyenes előtte, szövetségét nem tartották hűségesen.

³⁸Bűneiket mégis elengedte, nem pusztította el őket. Újra meg újra fékezte haragját, nem zúdította rájuk indulata árját.

³⁹Gondolt rá, hogy csak testi lények, olyanok, mint a fuvallat, amely eloszlik és nem tér vissza.

⁴⁰Hányszor gerjesztették fel haragját a pusztán, hányszor okoztak neki gondot a sivatagban!

⁴¹Kísértették Istent újra meg újra, keserűséget okoztak Izrael Szentjének.

⁴²Nem emlékeztek vissza a kezére, sem a napra, amelyen kiszabadította az ellenség hatalmából őket.

⁴³Amikor jeleket művelt Egyiptom földjén, és csodatetteket Tánisz mezején;

⁴⁴amikor vérré változtatta folyóikat, és patakjaikat, hogy senki ne ihassék.

⁴⁵Legyeket küldött rájuk, hogy halált okozzanak, és békákat, hogy pusztulást hozzanak.

⁴⁶A rovaroknak bő aratást adott, a sáskáknak adta munkájuk gyümölcsét.

⁴⁷Szőlőjüket elverte záporral, fügefáikat faggyal, jégesővel.

⁴⁸Marhájukat dögvész pusztította, nyájaikat villámmal sújtotta.

⁴⁹Haragjának tüzét szórta rájuk: bosszúság, gond, zaklatás, ártalom tömegét.

⁵⁰Szabad folyást engedett haragjának: nem kímélte őket a haláltól, s állataikat sem a pusztulástól.

⁵¹Lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, Kám sátrainak elsőszülötteire, mindnyájukra.

⁵²Népét kihozta, mint a juhokat, s átvezette őket a pusztán, mint a nyájat.

⁵³Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger.

⁵⁴Elvezette őket szent földjére, a hegyekre, amelyeket jobbja szerzett.

⁵⁵Szemük láttára elűzte a pogányokat, és nekik adta földjüket örökségül; a pogányok sátrába Izrael törzseit telepítette.

⁵⁶Mégis megkísértették a Fölségest, kihívták maguk ellen, s nem tartották meg törvényét.

⁵⁷Mint az atyák, a hűséget megszegve, ők is elfordultak; mint a csalfa íj, eltérültek.

⁵⁸Magaslataikkal kihívták haragját, bálványaikkal féltékenységre ingerelték.

⁵⁹Isten hallotta, s indulatra gerjedt: elvetette Izraelt egészen.

⁶⁰Elhagyta lakóhelyét Silóban, a sátrat, amelyben az emberek közt lakott.

⁶¹Hatalmát a fogság prédájára hagyta, dicsőségét ellenség kezére adta.

⁶²Népét kiszolgáltatta a kardnak, szívét harag töltötte el öröksége ellen.

⁶³Fiaikat tűz emésztette meg, leányaik nem mehettek férjhez;

⁶⁴papjaik kard élén hulltak el, s özvegyeiknek sírni sem volt szabad.

⁶⁵De aztán mint álomból, fölserkent az Úr, mint a harcos, aki fölkel a bor mellől.

⁶⁶Ellenségeinek a hátába csapott, és örök szégyent hozott rájuk.

⁶⁷József sátrát elvetette, s nem foglalta le Efraim törzsét sem.

⁶⁸Júdát választotta ki magának, a Sion hegyét, melyet szeretett.

⁶⁹Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett.

⁷⁰Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, a juhok aklától hozta el.

⁷¹Az anyajuhoktól szólította el, hogy legeltesse Jákobot, a népét, Izraelt, az ő örökségét.

⁷²Ő szívének egyszerűségében legeltette, s hozzáértő kézzel vezette.

⁷³

78 (77). ZSOLTÁR. ISTEN ÜDVTÖRTÉNETI TETTEI

⁷⁴Példabeszédre nyitom meg ajkam, ősidők titkait hirdetem nektek,

⁷⁵amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk.

⁷⁶Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt.

⁷⁷Ám parancsul adta Jákobnak, s mint törvényt rendelte Izraelnek, hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak, azt hirdetniük kell fiaiknak,

⁷⁸hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek, a fiak, akik majd születnek. Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek.

⁷⁹Hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait.

⁸⁰Ne legyenek, mint atyáik voltak: nyakas, pártütő nemzedék; nemzedék, amely ingatag szívével nem volt hűséges Istenéhez.

⁸¹Efraim fiai, az íjászok az ütközet napján megfutamodtak.

⁸²Isten szövetségét nem tartották, s vonakodtak törvénye szerint élni.

⁸³Elfelejtették tetteit és csodáit, amelyeket még láthattak.

⁸⁴Csodákat tett az atyák szeme láttára Egyiptom földjén és Tánisz mezején.

⁸⁵Szétválasztotta a tengert, s engedte, hogy átvonuljanak; a vizet feltorlaszolta, mint valami falat.

⁸⁶Nappal a felhőben vezette őket, éjjel pedig a tűznek fényénél.

⁸⁷Megrepesztette a sziklát a pusztában, s a kicsorduló forrásból bőven adott inni.

⁸⁸Patakokat csalt elő a sziklából, és vizüket bőven árasztotta.

⁸⁹S mégsem szűntek meg vétkezni ellene, szembeszálltak a pusztában a Fölségessel.

⁹⁰Szívükben kísértették Istent, mohóságukban ételt követeltek.

⁹¹Zúgolódtak Isten ellen s így szóltak: „Tud-e Isten itt a pusztában asztalt teríteni?”

⁹²S lám, rácsapott a sziklára, és megeredt a víz, előtört a forrás. „De tud-e népének kenyeret adni, és húsételről gondoskodni?”

⁹³Hallotta ezt az Úr és haragra gerjedt, tűz csapott fel Jákob ellen, haragja fellobbant Izrael ellen.

⁹⁴Mert nem hittek az Istenben és nem bíztak segítségében.

⁹⁵De ott fenn parancsot adott a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit.

⁹⁶Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik.

⁹⁷Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen.

⁹⁸Keleti szelet támasztott az égből, s hatalmával fölkeltette a déli szelet.

⁹⁹Húst hullatott rájuk homokeső módján, szárnyas madarakat, tenger fövényeként.

¹⁰⁰Táboruk közepén hullottak le, sátraik mellé körös-körül.

¹⁰¹Ettek és jóllaktak; így teljesítette kívánságukat.

¹⁰²De még éhségük meg se szűnt, az étel még szájukban volt,

¹⁰³Isten haragja újra fölgerjedt ellenük. Nagyjaik közé a halált vetette, Izrael ifjúságát leterítette.

¹⁰⁴De ők azért tovább vétkeztek, csodáinak nem adtak hitelt.

¹⁰⁵Ezért napjaikat megrövidítette, éveiknek hamar véget vetett.

¹⁰⁶Ha megverte őket, keresni kezdték, megtértek és kérdeztek utána.

¹⁰⁷Eszükbe jutott, hogy Isten a sziklájuk, a fölséges Isten a szabadítójuk.

¹⁰⁸Mégis megcsalták a szájukkal, nyelvükkel hazudtak neki.

¹⁰⁹Szívük nem volt egyenes előtte, szövetségét nem tartották hűségesen.

¹¹⁰Bűneiket mégis elengedte, nem pusztította el őket. Újra meg újra fékezte haragját, nem zúdította rájuk indulata árját.

¹¹¹Gondolt rá, hogy csak testi lények, olyanok, mint a fuvallat, amely eloszlik és nem tér vissza.

¹¹²Hányszor gerjesztették fel haragját a pusztán, hányszor okoztak neki gondot a sivatagban!

¹¹³Kísértették Istent újra meg újra, keserűséget okoztak Izrael Szentjének.

¹¹⁴Nem emlékeztek vissza a kezére, sem a napra, amelyen kiszabadította az ellenség hatalmából őket.

¹¹⁵Amikor jeleket művelt Egyiptom földjén, és csodatetteket Tánisz mezején;

¹¹⁶amikor vérré változtatta folyóikat, és patakjaikat, hogy senki ne ihassék.

¹¹⁷Legyeket küldött rájuk, hogy halált okozzanak, és békákat, hogy pusztulást hozzanak.

¹¹⁸A rovaroknak bő aratást adott, a sáskáknak adta munkájuk gyümölcsét.

¹¹⁹Szőlőjüket elverte záporral, fügefáikat faggyal, jégesővel.

¹²⁰Marhájukat dögvész pusztította, nyájaikat villámmal sújtotta.

¹²¹Haragjának tüzét szórta rájuk: bosszúság, gond, zaklatás, ártalom tömegét.

¹²²Szabad folyást engedett haragjának: nem kímélte őket a haláltól, s állataikat sem a pusztulástól.

¹²³Lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, Kám sátrainak elsőszülötteire, mindnyájukra.

¹²⁴Népét kihozta, mint a juhokat, s átvezette őket a pusztán, mint a nyájat.

¹²⁵Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger.

¹²⁶Elvezette őket szent földjére, a hegyekre, amelyeket jobbja szerzett.

¹²⁷Szemük láttára elűzte a pogányokat, és nekik adta földjüket örökségül; a pogányok sátrába Izrael törzseit telepítette.

¹²⁸Mégis megkísértették a Fölségest, kihívták maguk ellen, s nem tartották meg törvényét.

¹²⁹Mint az atyák, a hűséget megszegve, ők is elfordultak; mint a csalfa íj, eltérültek.

¹³⁰Magaslataikkal kihívták haragját, bálványaikkal féltékenységre ingerelték.

¹³¹Isten hallotta, s indulatra gerjedt: elvetette Izraelt egészen.

¹³²Elhagyta lakóhelyét Silóban, a sátrat, amelyben az emberek közt lakott.

¹³³Hatalmát a fogság prédájára hagyta, dicsőségét ellenség kezére adta.

¹³⁴Népét kiszolgáltatta a kardnak, szívét harag töltötte el öröksége ellen.

¹³⁵Fiaikat tűz emésztette meg, leányaik nem mehettek férjhez;

¹³⁶papjaik kard élén hulltak el, s özvegyeiknek sírni sem volt szabad.

¹³⁷De aztán mint álomból, fölserkent az Úr, mint a harcos, aki fölkel a bor mellől.

¹³⁸Ellenségeinek a hátába csapott, és örök szégyent hozott rájuk.

¹³⁹József sátrát elvetette, s nem foglalta le Efraim törzsét sem.

¹⁴⁰Júdát választotta ki magának, a Sion hegyét, melyet szeretett.

¹⁴¹Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett.

¹⁴²Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, a juhok aklától hozta el.

¹⁴³Az anyajuhoktól szólította el, hogy legeltesse Jákobot, a népét, Izraelt, az ő örökségét.

¹⁴⁴Ő szívének egyszerűségében legeltette, s hozzáértő kézzel vezette.