EMLÉKEZÉS IZRAEL MÚLTJÁRA

¹(A karvezetőnek a „Jedutun” szerint – Aszaf zsoltára.)

²Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson.

³Keresem az Urat a szorongatás napján; éjszaka szüntelen hozzá emelem a kezem, lelkemnek nincs vigasztalása.

⁴Istenre gondolok és sóhajtozom, róla elmélkedem, és eleped a lelkem.

⁵Szemem nyitva tartod, nyugtalan vagyok, s nem tudok szólni.

⁶Régmúlt napokra kell gondolnom,

⁷a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem:

⁸„Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas?

⁹Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret?

¹⁰Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?”

¹¹S így szólok: „Az a bánatom, hogy a Magasságbeli jobbja megváltozott.”

¹²Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról.

¹³Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem.

¹⁴Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges?

¹⁵Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat.

¹⁶Erős karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait.

¹⁷A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek.

¹⁸A felhők bőven öntötték a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek.

¹⁹Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett.

²⁰Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható.

²¹Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével.