63 (62). ZSOLTÁR. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN

¹(Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott.)

²Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.

³Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.

⁴Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked.

⁵Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.

⁶Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.

⁷Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.

⁸Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom.

⁹Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.

¹⁰Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe,

¹¹kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak.

¹²A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre.