38 (37). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
1(Dávid zsoltára, emlékezésre.)
2Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban!
3Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik.
4Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban.
5Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik.
6Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt.
7Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok.
8Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé.
9Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok.
10Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve.
11Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény.
12Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak.
13Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást.
14De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját.
15Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet.
16De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem!
17Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.”
18Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha.
19Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt.
20De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek.
21A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem.
22Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem!
23Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!