38 (37). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN

¹(Dávid zsoltára, emlékezésre.)

²Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban!

³Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik.

⁴Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban.

⁵Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik.

⁶Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt.

⁷Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok.

⁸Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé.

⁹Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok.

¹⁰Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve.

¹¹Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény.

¹²Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak.

¹³Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást.

¹⁴De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját.

¹⁵Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet.

¹⁶De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem!

¹⁷Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.”

¹⁸Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha.

¹⁹Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt.

²⁰De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek.

²¹A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem.

²²Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem!

²³Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!

²⁴

38 (37). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN

²⁵Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban!

²⁶Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik.

²⁷Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban.

²⁸Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik.

²⁹Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt.

³⁰Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok.

³¹Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé.

³²Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok.

³³Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve.

³⁴Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény.

³⁵Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak.

³⁶Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást.

³⁷De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját.

³⁸Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet.

³⁹De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem!

⁴⁰Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.”

⁴¹Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha.

⁴²Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt.

⁴³De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek.

⁴⁴A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem.

⁴⁵Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem!

⁴⁶Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!