18 (17). ZSOLTÁR. A KIRÁLY GYŐZELMI ÉNEKE

¹(A karvezetőnek – Dávidnak, az Úr szolgájának zsoltára. Ennek az éneknek szavait az Úrnak énekelte, miután az Úr kimentette ellenségeinek és Saulnak a kezéből.)

²Így szólt: Szeretlek, Uram, erősségem, [te megmentesz az erőszaktól].

³Az Úr menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzá menekülök. Védőpajzsom, üdvösségem záloga, mentsváram,

⁴akit magasztalok. Az Úrhoz kiáltok és biztonságban vagyok elleneimtől.

⁵Körülvettek a halál örvényei, Beliál hullámai rémítettek,

⁶az alvilág kötelékei körülfontak, a halálos hurkok rám csapódtak.

⁷Kínomban az Úrhoz kiáltottam, Istenemhez emeltem szavam. Ő meghallotta hangomat szent templomából, panaszom elért a füléhez.

⁸Akkor megingott a föld és megremegett, a hegyek alapjai megrendültek, (remegés fogta el őket lángoló haragjától.)

⁹Lehelete füstölgő felhő volt, szájából pusztító tűz lövellt, [izzóvá tette a parazsat].

¹⁰Lehajtotta az egeket és leszállt, lába sötét felhőn nyugodott.

¹¹Kerubtól hordozva szállt tova, a szelek szárnyán suhant.

¹²Köntöse: sötétség, amely körülfogta, öltözéke: sötét víz, sűrű felhő.

¹³Az előtte járó fényességből jégeső és izzó parázs tört elő.

¹⁴Mennydörgésben szólt az Úr az égből, a Magasságbeli hallatta szavát.

¹⁵Kilőtte nyilait és szétszórta ellenségeit, villámot lövellt és eltiporta őket.

¹⁶Akkor megnyíltak a tenger mélységei, a föld alapjai felszínre kerültek: a fenyegetésedtől, Uram, leheletednek haragos zúgásától.

¹⁷Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt, kimentett a vizek mélyéről.

¹⁸Elragadott ádáz ellenségeimtől, gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam.

¹⁹A veszély napjaiban rám támadtak, de az Úr védelmemre kelt.

²⁰Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett.

²¹Így viszonozta az Úr igaz voltomat. Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.

²²Hiszen az Úr útjait követtem, nem fordultam el Istenemtől.

²³Minden parancsát szem előtt tartottam, törvényét soha el nem utasítottam.

²⁴Vétek nélkül jártam színe előtt, a bűntől távol tartottam magam.

²⁵Így viszonozta az Úr igaz voltomat, mert látta, hogy tiszta a kezem.

²⁶Jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz igaz vagy.

²⁷A tisztával tisztán bánsz, a hamissal azonban hamis módra.

²⁸A leigázott népnek szabadulást hozol, a gőgös tekintetet megalázod.

²⁹Igen, te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet.

³⁰Veled bástyákat ostromlok, Istenemmel falakat ugrok át.

³¹Isten útja egyenes, az Úr szavát a tűz kipróbálta, pajzsa ő mindenkinek, aki nála keres menedéket.

³²Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?

³³Isten felövezett erővel, feddhetetlenné tette utamat.

³⁴Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, biztos magaslatra vezetett fel.

³⁵Kezemet harcra tanította, s hogy karom acélhúrt feszítsen, azt parancsolta.

³⁶Üdvösséged pajzsát adtad nekem. [jobbod erősen tartott], jóságod naggyá tett engem.

³⁷Lépteim alá széles utat adtál, lábam nem botladozott.

³⁸Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket, nem tértem vissza, míg meg nem semmisültek.

³⁹Lesújtottam őket, s nem keltek föl többé, a lábam alatt összeroskadtak.

⁴⁰A harcra felöveztél bátorsággal, ellenfeleimet alám aláztad.

⁴¹Ellenségeimet megfutamítottad, s akik gyűlöltek, azokat semmivé tettem.

⁴²Kiáltottak, de nem jött szabadító, hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk.

⁴³Én pedig szétvertem őket, mint a szél a port, s mint az utca sarát, letapostam őket.

⁴⁴Kiragadtál a lázongó tömegből, és a népek fejévé tettél. A népek, amelyeket nem ismertem, szolgáim lettek,

⁴⁵és első szavamra engedelmeskedtek. Az idegenek fiai kegyemet kerestek,

⁴⁶az idegenek fiai elsápadtak félelmükben, s remegve jöttek elő váraikból.

⁴⁷Éljen az Úr, áldott legyen az én sziklám, dicsőség üdvöm Istenének!

⁴⁸Isten, aki elégtételt adott nekem, aki a népeket meghódoltatta előttem.

⁴⁹Te, aki haragos ellenfeleimtől megmentettél s az erőszak emberétől elragadtál.

⁵⁰Ezért áldalak, Uram, a népek előtt, dicsőséget zengek nevednek.

⁵¹Hiszen nagy győzelmet adtál királyodnak, kegyes voltál fölkentedhez, Dávidhoz és nemzetségéhez, mindörökké.