A zsidó nép hitetlensége.

1Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez.

2Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés.

3Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak.

4Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására.

5Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa.

6Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza.

7Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza.

8Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk.

9Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz.

10A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.

11Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz.

12Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják.

13Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

14De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse?

15S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.”

16De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?”

17A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.

18De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk.

19Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen.

20Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt.

21Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.”