V. JÉZUS SZENVEDÉSE

Júdás árulása.

¹Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét.

²A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől.

³A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket.

⁴Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni.

⁵Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki.

⁶Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik.

Az utolsó vacsora előkészítése.

⁷Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt.

⁸Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.”

⁹„Hol készítsük el?” – kérdezték.

¹⁰„Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,

¹¹s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?

¹²És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”

¹³Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.

Az Oltáriszentség alapítása.

¹⁴Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt.

¹⁵Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.

¹⁶Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.”

¹⁷Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt:

¹⁸„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”

¹⁹Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”

²⁰Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

²¹De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon.

²²Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.”

²³Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Tanítás az alázatosságról.

²⁴Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb.

²⁵Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat.

²⁶Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.

²⁷Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.

²⁸Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban.

²⁹Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta,

³⁰hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Péter tagadásának megjövendölése.

³¹Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

³²De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.”

³³„Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.”

³⁴Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

³⁵Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” – felelték.

³⁶„Most azonban – folytatta – akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját és vegyen rajta kardot.

³⁷Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.”

³⁸„Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.”

Ima a Getszemáni kertben.

³⁹Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték.

⁴⁰Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

⁴¹Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott:

⁴²„Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!”

⁴³Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott.

⁴⁴Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre.

⁴⁵Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban.

⁴⁶Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

Jézus elfogatása.

⁴⁷Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja.

⁴⁸Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”

⁴⁹Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?”

⁵⁰Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét.

⁵¹De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította.

⁵²Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal!

⁵³Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.”

Péter tagadása.

⁵⁴Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte.

⁵⁵Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült.

⁵⁶Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.”

⁵⁷De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.”

⁵⁸Nem sokkal ezután egy másik vette észre: „Te is közéjük tartozol” – szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom.”

⁵⁹Alig telt el egy óra, másvalaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.”

⁶⁰„Ember – tagadta újra Péter –, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas.

⁶¹Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.”

⁶²Kiment és keserves sírásra fakadt.

Jézus kicsúfolása.

⁶³Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták.

⁶⁴Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?”

⁶⁵És mindenféle szitkokat szórtak rá.

Jézus a főtanács előtt.

⁶⁶Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították.

⁶⁷„Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el.

⁶⁸Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek.

⁶⁹De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni.”

⁷⁰Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.”

⁷¹„Mi szükségünk van még tanúkra? – mondták erre. – Magunk hallottuk a saját szájából.”