V. JÉZUS SZENVEDÉSE

Júdás árulása.

1Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét.

2A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől.

3A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket.

4Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni.

5Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki.

6Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik.

Az utolsó vacsora előkészítése.

7Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt.

8Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.”

9„Hol készítsük el?” – kérdezték.

10„Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,

11s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?

12És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”

13Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.

Az Oltáriszentség alapítása.

14Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt.

15Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.

16Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.”

17Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt:

18„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”

19Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”

20Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

21De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon.

22Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.”

23Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Tanítás az alázatosságról.

24Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb.

25Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat.

26Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.

27Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.

28Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban.

29Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta,

30hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Péter tagadásának megjövendölése.

31Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

32De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.”

33„Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.”

34Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

35Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” – felelték.

36„Most azonban – folytatta – akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját és vegyen rajta kardot.

37Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik.”

38„Uram – mondták –, nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.”

Ima a Getszemáni kertben.

39Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték.

40Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

41Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott:

42„Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!”

43Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott.

44Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre.

45Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban.

46Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

Jézus elfogatása.

47Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja.

48Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”

49Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?”

50Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét.

51De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította.

52Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal!

53Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.”

Péter tagadása.

54Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte.

55Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült.

56Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.”

57De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.”

58Nem sokkal ezután egy másik vette észre: „Te is közéjük tartozol” – szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom.”

59Alig telt el egy óra, másvalaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.”

60„Ember – tagadta újra Péter –, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas.

61Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.”

62Kiment és keserves sírásra fakadt.

Jézus kicsúfolása.

63Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták.

64Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?”

65És mindenféle szitkokat szórtak rá.

Jézus a főtanács előtt.

66Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították.

67„Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el.

68Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek.

69De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni.”

70Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.”

71„Mi szükségünk van még tanúkra? – mondták erre. – Magunk hallottuk a saját szájából.”