IV. AZ ÉLET KENYERE

A kenyérszaporítás.

¹Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván.

²Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.

³Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival.

⁴Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.

⁵Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?”

⁶Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni.

⁷„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp.

⁸Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt:

⁹„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”

¹⁰Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren.

¹¹Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.

¹²Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”

¹³Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

¹⁴Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.”

¹⁵Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Jézus a vízen jár.

¹⁶Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz,

¹⁷bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk.

¹⁸Erős szél támadt, s a tó háborgott.

¹⁹Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumnyit, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek.

²⁰De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”

²¹Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak.

Beszéd az élet kenyeréről.

²²Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el.

²³Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették.

²⁴Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust.

²⁵Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?”

²⁶„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.

²⁷De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.”

²⁸Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?”

²⁹„Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”

³⁰De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni?

³¹Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”

³²Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.

³³Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.”

³⁴Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!”

³⁵„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.

³⁶De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek.

³⁷Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el.

³⁸Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

³⁹Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.

⁴⁰Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”

⁴¹A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.”

⁴²Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?”

⁴³Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között.

⁴⁴Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon.

⁴⁵Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön.

⁴⁶Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.

⁴⁷Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.

⁴⁸Én vagyok az élet kenyere.

⁴⁹Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak.

⁵⁰Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg.

⁵¹Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”

⁵²Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?”

⁵³Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.

⁵⁴De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.

⁵⁵A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital.

⁵⁶Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.

⁵⁷Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

⁵⁸Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

⁵⁹Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.

⁶⁰Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?”

⁶¹Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta?

⁶²Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt!

⁶³A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet,

⁶⁴de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.

⁶⁵Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

Péter hitvallása.

⁶⁶Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele.

⁶⁷Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?”

⁶⁸Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.

⁶⁹Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

⁷⁰Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög.”

⁷¹Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül.

⁷²

IV. AZ ÉLET KENYERE

A kenyérszaporítás.

⁷³Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.

⁷⁴Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival.

⁷⁵Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.

⁷⁶Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?”

⁷⁷Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni.

⁷⁸„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp.

⁷⁹Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt:

⁸⁰„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”

⁸¹Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren.

⁸²Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.

⁸³Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”

⁸⁴Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

⁸⁵Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.”

⁸⁶Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

⁸⁷

Jézus a vízen jár.

⁸⁸bárkába szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, s Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk.

⁸⁹Erős szél támadt, s a tó háborgott.

⁹⁰Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumnyit, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek.

⁹¹De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”

⁹²Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak.

⁹³

Beszéd az élet kenyeréről.

⁹⁴Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették.

⁹⁵Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust.

⁹⁶Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?”

⁹⁷„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.

⁹⁸De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.”

⁹⁹Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?”

¹⁰⁰„Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”

¹⁰¹De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni?

¹⁰²Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”

¹⁰³Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.

¹⁰⁴Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.”

¹⁰⁵Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!”

¹⁰⁶„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.

¹⁰⁷De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek.

¹⁰⁸Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el.

¹⁰⁹Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

¹¹⁰Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.

¹¹¹Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”

¹¹²A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.”

¹¹³Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?”

¹¹⁴Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között.

¹¹⁵Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon.

¹¹⁶Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön.

¹¹⁷Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.

¹¹⁸Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.

¹¹⁹Én vagyok az élet kenyere.

¹²⁰Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak.

¹²¹Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg.

¹²²Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”

¹²³Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?”

¹²⁴Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.

¹²⁵De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.

¹²⁶A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital.

¹²⁷Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.

¹²⁸Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

¹²⁹Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

¹³⁰Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.

¹³¹Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?”

¹³²Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta?

¹³³Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt!

¹³⁴A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet,

¹³⁵de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.

¹³⁶Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

¹³⁷

Péter hitvallása.

¹³⁸Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?”

¹³⁹Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.

¹⁴⁰Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

¹⁴¹Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög.”

¹⁴²Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül.