II. PÁRBESZÉDEK
1. A VITA ELSŐ MENETE
Jób elátkozza születése napját.
1Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját.
2Így szólt:
3Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.”
4Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
5Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!
6Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának!
7Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást!
8Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a Leviatánt ingerelni tudják!
9Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
10Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
11Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
12Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
13Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna.
14A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak.
15Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel.
16Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
17Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak.
18Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
19Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
20Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
21Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
22Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
23Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
24Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom.
25Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett.
26Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.