¹Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.

²Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán azt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta.”

³Erre az Úr megkérdezte a sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!”

⁴A sátán ezt válaszolta az Úrnak: „Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.

⁵Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!”

⁶Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!”

⁷A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.

⁸Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.

⁹A felesége meg így beszélt hozzá: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!”

¹⁰Ő azonban így válaszolt neki: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.

¹¹Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.

¹²Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.

¹³Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.