Bizalom Istenben.
1Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
2Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád?
Ki tudná magába fojtani itt a szót?
3Sokat bátorítottál,
hanyatló karoknak újra erőt adtál.
4Buzdító szavad a támolygó támasza volt,
az ingadozók térdét megszilárdítottad.
5Most meg, hogy magad vagy bajban,
ijedezel?
Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
6Nincsen bizalmad istenfélelmedben,
jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
7Gondold meg, ment-e már valaki is
tönkre ártatlanul?
Becsületes embert mikor ért pusztulás?
8Hányszor láttam: akik bajt szántottak,
gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
9Isten lehelete tönkretette őket,
haragjának szele elsodorta őket.
10Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye,
mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
11Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája,
s a nőstény kölykei szétszélednek.
12Titokzatos szózat lopakodott hozzám,
és a fülem felfogja suttogását.
13Égi álomlátás tarka játékában,
amikor mély álom száll az emberekre,
14félelem fogott el s rettegés,
reszketett minden egyes tagom.
15Valami lehelet suhant át arcomon,
és az égnek állt minden hajamszála.
16Ott állt valaki, arcát nem vettem ki,
ott állt egy alak a szemem előtt,
és hallottam suttogó beszédét:
17Lehet-e az ember Isten előtt igaz?
Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
18Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki,
angyalaiban is lel kivetnivalót.
19Hát akkor azokban, kik viskókban laknak,
kiknek alapjául a föld pora szolgál,
kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
20Reggeltől estéig tönkreveri őket,
eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
21Kitépik azután sátraik cövekét,
így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.