Bizalom Istenben.

¹Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:

²Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?

³Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.

⁴Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.

⁵Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?

⁶Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?

⁷Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?

⁸Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.

⁹Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.

¹⁰Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.

¹¹Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.

¹²Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.

¹³Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,

¹⁴félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.

¹⁵Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.

¹⁶Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:

¹⁷Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?

¹⁸Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.

¹⁹Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?

²⁰Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?

²¹Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.