Isten távolmaradása

¹Erre Jób válaszolt és így szólt:

²Panaszom még ma is keserűen hangzik,

súlyosan ránehezül keze sóhajomra.

³Ó, legalább tudnám, merre találok rá,

hogyan juthatnék el a trónusa elé!

⁴Magam képviselném előtte ügyemet,

s bizonyítékokkal volna tele a szám.

⁵Legalább megtudnám, mit válaszol,

és amit mond, azt elfogadnám.

⁶Egész hatalmával perelne velem?

Nem! De legalább meghallgatna.

⁷Igaz ember szállna vele perbe,

a magam perében győzelmet aratnék.

⁸Ha keletre nézek, akkor nincsen ott,

s ha nyugatra megyek, arra sem látom.

⁹Akkor sem látom, ha északon keresem,

s ha délre fordulok, nem látom ott sem.

¹⁰De hisz ismeri mind az útjaimat,

és ha próbára tesz, aranynak minősít.

¹¹Lépésről lépésre követte a lábam,

megtartottam útját, nem tértem el tőle.

¹²Nem távolodtam el ajka parancsától,

szájának szózatát keblemben őriztem.

¹³Amit határoz, ki tud azon változtatni?

Keresztülvisz mindent, amit csak akar.

¹⁴Így a sorsomat is beteljesíti.

Sok efféle dolgot forgat elméjében,

¹⁵azért rettegek úgy a színe előtt.

Ha csak rágondolok, máris megborzadok.

¹⁶Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni,

félelemmel töltött el a Mindenható.

¹⁷Mert elrejt előle a sötétség,

előlem meg homály fedi el a jelenlétét.