Isten távolmaradása
1Erre Jób válaszolt és így szólt:
2Panaszom még ma is keserűen hangzik, súlyosan ránehezül keze sóhajomra.
3Ó, legalább tudnám, merre találok rá, hogyan juthatnék el a trónusa elé!
4Magam képviselném előtte ügyemet, s bizonyítékokkal volna tele a szám.
5Legalább megtudnám, mit válaszol, és amit mond, azt elfogadnám.
6Egész hatalmával perelne velem? Nem! De legalább meghallgatna.
7Igaz ember szállna vele perbe, a magam perében győzelmet aratnék.
8Ha keletre nézek, akkor nincsen ott, s ha nyugatra megyek, arra sem látom.
9Akkor sem látom, ha északon keresem, s ha délre fordulok, nem látom ott sem.
10De hisz ismeri mind az útjaimat, és ha próbára tesz, aranynak minősít.
11Lépésről lépésre követte a lábam, megtartottam útját, nem tértem el tőle.
12Nem távolodtam el ajka parancsától, szájának szózatát keblemben őriztem.
13Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar.
14Így a sorsomat is beteljesíti. Sok efféle dolgot forgat elméjében,
15azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok.
16Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni, félelemmel töltött el a Mindenható.
17Mert elrejt előle a sötétség, előlem meg homály fedi el a jelenlétét.