¹Miért nem ad időt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait?

²A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják.

³Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét.

⁴A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei.

⁵Mint a vadszamarak, mennek a pusztába – gyermekük éhsége űzi őket oda –, kiaszott pusztában élelmet keresnek.

⁶A mihaszna ember földjét learatják, ők szüretelik le a gonosz szőlejét.

⁷Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk.

⁸Rájuk zúdul az eső a hegyekből, jobb menedék híján sziklához lapulnak.

⁹Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét.

¹⁰Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak.

¹¹Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak.

¹²A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra.

¹³Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein.

¹⁴Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején,

¹⁵betör a házakba, amikor sötét van.

¹⁶Az alkonyatot lesi a házasságtörő. „Nem lát meg senki sem” – gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá.

¹⁷

¹⁸Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.

¹⁹Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják.

²⁰A világosság elől gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön.

²¹Hőség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg.

²²Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság!

²³Gyötörte a meddőt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel.

²⁴Hatalma hosszú életet ad az erősnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt.

²⁵Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme őrködik ösvényei fölött.

²⁶Egyszer emelkedik, aztán meg letűnik, elhervad, mint a sósfű, amelyet gyűjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt.

²⁷Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?