A harag hiábavaló.
1Válaszul így beszélt a suachi Bildád:
2Mikor teszel végre pontot beszédedre? Azt gondolod tán, hogy nem merünk szólni?
3Miért hasonlítasz az állatokhoz minket, miért vagyunk szemedben oktalan állatok?
4Ha szétmarcangolod magad haragodban, néptelenedjék el miattad az ország? Mozduljanak el tán helyükről a sziklák?
5Bizony hogy kialszik a bűnösnek fénye, tüzének lángja nem világít többé.
6Sátrában sötétségre változik a fény, kialszik a lámpa, amely fölötte függ.
7Szilárd léptei elbizonytalanodnak, csapda lesz számára a saját terve.
8Mert hálóba bonyolódik a lába, és amikor jár-kel, fonadékon lépked.
9A hurok megfogja a sarkát, köréje meg pányva csavarodik.
10A háló, mi megfogja, el van rejtve útján, és a földre téve készen a kelepce.
11Félelmek támadnak rá körös-körül, lába nyomában mögötte vonulnak.
12Útjain az éhség szegődik társául, s kész a veszedelem elgáncsolására.
13A bőrét betegség rágja és emészti, és korai halál nyeli el tagjait.
14Elűzik sátrából, melyben bizakodott, kergetik egész a félelem királyáig.
15Aztán a sátrában Lilit telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott.
16Alul elszáradtak már a gyökerei, fönt meg az ágai lettek szárazak.
17Még az emléke is eltűnik a földről, nem marad fenn neve az utcákon.
18Sötétbe taszítják a világosságról, és elüldözik a földkerekségről.
19Népe között nem lesz fia-unokája, nem marad utána legelőin senki.
20Napja miatt félnek napnyugat fiai, kelet fiait meg iszonyat fogja el.
21Ilyen sorsra jut biz’ a gonosz lakása, annak lakóhelye, ki nem féli az Istent.