Menekülés az igazságos Istenhez

¹Jób ekkor válaszolt és így szólt:

²Hallottam már elég efféle beszédet. Vigasztalók vagytok ti itt egytől egyig!

³Hiú beszédetek soha nem ér véget? Vajon mi ingerelt, hogy szembeszállj velem?

⁴Beszélni úgy, mint ti, tudnék magam is. Ha ti volnátok az én helyzetemben, el tudnálak titeket árasztani szóval, s tudnám a fejemet ingatni miattatok.

⁵Szavammal biztatnálak benneteket, aztán megszűnném mozgatni ajkamat.

⁶Hisz ha beszélek is, nem szűnik fájdalmam, így, ha elhallgatok, mit veszítek akkor?

⁷A gonoszság immár egész kimerített, hisz egész sereg volt, ami nekem esett.

⁸Terhelő tanúként lép most föl ellenem, minden válaszában gyaláz szemtől szemben.

⁹Haragja marcangol, s harcban áll ellenem, vicsorgatja fogát, rám, az ellenségre, szemét összehúzva szúrósan tekint rám.

¹⁰És ellenem újra kitátják szájukat, majd megszégyenítve verik az arcomat, mindnyájan szövetkeztek ellenem.

¹¹Isten kiszolgáltat a gonosztevőknek, a bűnösök kezébe hagy esnem.

¹²Boldogan éltem, s akkor darabokra tört, megfogta nyakamat és összezúzott, aztán céltáblának tett ki maga elé.

¹³Csak úgy sisteregnek nyilai köröttem, és irgalmatlanul átfúrja a vesém, az epémet meg kiontja a földre.

¹⁴Réseket üt rajtam egyre-másra, mint valami harcos, úgy támad rám.

¹⁵Gyász jeléül ruhát varrtam a bőrömre, a szarvamat meg befúrtam a porba.

¹⁶A sírástól vörös lett az arcom, halálnak árnyéka ül a pillámon,

¹⁷jóllehet gonoszság nem tapad kezemhez, és egészen tiszta az imádságom.

¹⁸Föld, ne född be a véremet! Kiáltásom ne találjon nyugtot!

¹⁹Nézzétek, még most is ott az égben a tanúm, eskümnek kezese él még a magasban.

²⁰A kiáltásom szól mellettem Isten előtt, míg színe előtt hullnak a könnyeim.

²¹Igazoljon embert Isten ellenében, szóljon a férfi mellett barátjával szemben!

²²Mert hiszen kevés a jövő évek száma, s elmegyek az úton, hol nincs visszatérés.