¹Undorral tekintek saját életemre, szabadon hagyom, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.

²Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg!

³Hasznod van tán abból, ha erőszakhoz nyúlsz, kezed remekművét hogyha meggyalázod, a bűnösök terveit meg jóváhagyod?

⁴Csak tán nincs húsból a te szemed is, hogy mint ember szokott, te is csak úgy lássál?

⁵Napjaid hasonlók az ember napjaihoz, s esztendeid az ember éveihez,

⁶hogy bűnöm keresed s kutatsz vétkem után,

⁷noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös? Nem szabadít ki senki sem kezedből?

⁸A te kezed formált és teremtett, most meg mást gondoltál, s elpusztítasz?

⁹Agyagból formáltál – csak emlékezzél! – s most újra porrá változtatnál vissza?

¹⁰Nemde kiöntöttél, mint a tejet szokták, aztán sajt módjára hagytál megalvadni.

¹¹Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át?

¹²Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött!

¹³Bár elrejtetted mélyen a szívedben, tudom jól: ezt forgattad elméd rejtekében.

¹⁴Amikor vétkezem, leskelődsz utánam, nem akarsz bűnömtől megszabadítani.

¹⁵Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! De nem büszkélkednék, ha igaz volnék is: jóllaktam szégyennel, nyomor italával.

¹⁶Hogyha gőgös volnék, oroszlán módjára üldözőbe vennél, megmutatnád rajtam csodatevő erőd.

¹⁷Újra támadást indítasz ellenem, ádáz haragodat egyre sokasítod, mindig friss csapatok szállnak velem harcba.

¹⁸Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!

¹⁹Úgy volnék csak, mintha sose lettem volna, vittek volna sírba anyámnak méhéből.

²⁰Éltem napjainak nem kevés a száma? Vedd le rólam szemed, hadd örüljek egy kicsit,

²¹mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség és az árnyék országából.

²²A sötétség honából, hol nincs semmi rend, hol a napvilág is fekete éjszaka.