¹Az igazak meg elvesznek, s nem veszi szívére senki. Eltűnnek a jámborok is, senki sem figyel föl rá. Igen, a gonoszság miatt elvétetik az igaz,

²hogy végül békére leljen. Megpihennek nyugvóhelyükön mind, akik az igaz úton járnak.

³Ti meg, boszorkányfiak, gyertek ide, ti, házasságtörő asszony s céda nő ivadéka.

⁴Kit csúfoltok, kire tátjátok ki a szátokat, és kire öltitek ki a nyelveteket? Nem ti vagytok a gonoszság gyermekei, a hazugság fajzata?

⁵Vágyban égtek a terebintek alatt, és minden zöldellő fa alatt. Csecsemőket áldoztok a völgyekben, és a sziklák hasadékaiban.

⁶A patakvölgyekben a sima kövek – íme az örökséged, az osztályrészed. Nekik öntöttél ki italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot. S ezt én mind jó néven vegyem?

⁷Magasba nyúló hegyen helyezted el ágyadat, oda kapaszkodtál fel, hogy áldozatot mutass be.

⁸Az ajtó és az ajtófélfa mögött helyezted el bálványaidat, és hűtlenül elhagyva megvetetted ágyadat, majd belefeküdtél és kiszélesítetted. Szövetséget kötöttél azokkal, akiknek ágyát megszeretted. Nyilvánosan összeadtad magad velük, szemedet a bálványokra vetve.

⁹Olajjal ékesítetted magad Melech számára, bőven használtad kenőcseidet. Messze földre elküldted követeidet, és egészen a Seolig alázkodtál.

¹⁰Hosszú utadon elfáradtál ugyan, de mégsem mondtad: Kár volt érte! Erőid megújulását érezve nem merültél ki mégsem.

¹¹Kitől rettegtél és kitől féltél, hogy hűtlenül elhagytál, hogy rólam megfeledkeztél, és nem gondoltál rám? Talán, mert hallgattam, s bezártam a szemem, azért nem féltél tőlem?

¹²De most tudtodra adom igazságodat, és a tetteidet, amelyek mit sem használnak neked.

¹³Ha majd sírva könyörögsz, akkor mentsenek meg utálatos bálványaid! Csakhogy a szél elsodorja őket, elragadja, mint a fuvalom. De mind, aki bennem bízik, az örökli a földet, és birtokába veszi szent hegyemet.

¹⁴Ez fog hallatszani: Csináljatok utat, nyissatok utat, egyengessétek az ösvényt és távolítsatok el népem útjából minden akadályt!

¹⁵Mert ezt mondja a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: „Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a megtört szíveket.

¹⁶Nem akarok én örökké perlekedni, és nem haragszom mindvégig. Mert akkor elepedne színem előtt a lélek, a lélek, amelyet én teremtettem.

¹⁷Gonosz kapzsisága miatt haragudtam meg népemre, azért rejtettem el arcomat, és haragomban sújtottam le rá. Mint a lázadó, ment a maga választotta úton,

¹⁸de én láttam az utat, amelyen elindult. Meggyógyítom azért és megvigasztalom, vigasztalást nyújtok neki és azoknak is, akik gyászolják.

¹⁹A hála gyümölcsét teremtem meg ajkán. Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr. Igen, meggyógyítalak.”

²⁰De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni, csak sarat és iszapot vetnek fel hullámai.

²¹„Nincs békéjük az istenteleneknek” – ezt mondja az én Istenem.