¹Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?

²Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás,

és mint a gyökér a szomjas földből.

Nem volt sem szép, sem ékes

[hiszen láttuk],

a külsejére nézve nem volt vonzó.

³Megvetett volt, utolsó az emberek között,

a fájdalmak férfia,

aki tudta, mi a szenvedés;

olyan, aki elől iszonyattal

eltakarjuk arcunkat,

megvetett, akit bizony

nem becsültünk sokra.

⁴Bár a mi betegségeinket viselte,

és a mi fájdalmaink nehezedtek rá,

mégis (Istentől) megvertnek néztük,

olyannak, akire lesújtott az Isten,

és akit megalázott.

⁵Igen, a mi bűneinkért szúrták át,

a mi gonoszságainkért törték össze;

a mi békességünkért érte utol a büntetés,

az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.

⁶Mi mindnyájan, mint a juhok,

tévelyegtünk,

ki-ki a maga útjára tért,

és az Úr mégis az ő vállára rakta

mindnyájunk gonoszságát.

⁷Megkínozták, s ő alázattal elviselte,

nem nyitotta ki a száját.

⁷Mint a juh, amelyet leölni visznek,

vagy amint a bárány

elnémul nyírója előtt,

ő sem nyitotta ki a száját.

⁸Erőszakos ítélettel végeztek vele.

Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével?

Igen, kitépték az élők földjéből,

és bűneink miatt halállal sújtották.

⁹A gonoszok közt adtak neki sírboltot,

és a gazdagok mellé temették el,

bár nem vitt végbe gonoszságot,

sem álnokság nem volt a szájában.

¹⁰Úgy tetszett az Úrnak,

hogy összetöri a szenvedéssel.

Ha odaadja életét engesztelő áldozatul:

látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete,

és teljesül általa az Úr akarata.

¹¹„Majd ha véget ér lelkének gyötrelme,

látni fogja a világosságot,

és megelégedés tölti el.

Szenvedésével sokakat megigazultakká

tesz szolgám,

mivel gonoszságaikat magára vállalta.

¹²Ezért osztályrészül sokakat adok neki,

és a hatalmasok lesznek a zsákmánya,

amiért életét halálra adta,

és a gonosztevők közé sorolták,

noha sokak vétkeit hordozta,

és közben imádkozott a bűnösökért.”