ELSŐ RÉSZ

Az Úr Szolgájáról szóló első ének

¹Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.

²Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon.

³A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot,

⁴nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.

MÁSODIK RÉSZ

⁵Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:

⁶Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul,

⁷hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.

⁸Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak.

⁹Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek, és új dolgokat hirdetek előre. Mielőtt megtörténnének, tudtotokra adom őket.

Győzelmi himnusz

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét! Dicsőítse a tenger, s ami benne él, a szigetek és minden lakójuk.

¹¹Ujjongjon a puszta és minden városa a falvakkal együtt, ahol Kedár lakik. Ujjongjanak a kőszirt lakói, harsogjanak a hegyek tetejéről.

¹²Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsőségét.

¹³Az Úr kivonul, mint a hős, haragja fellobban, mint a harcosé. Felrivall, csatakiáltást hallat, úgy vonul ki férfiként ellenségei ellen.

¹⁴Sokáig hallgattam, csöndben voltam, szinte visszafogtam magam… De most nyögök, mint a vajúdó asszony, fújok és lihegek egyszerre.

¹⁵A hegyeket-halmokat pusztává teszem, ellankasztok mindent, ami zöldell. A folyókat pocsolyává változtatom, a tavakat meg kiszárítom.

¹⁶Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.

¹⁷De akik a bálványokban bíznak: meghátrálnak és szégyent vallanak. Így járnak mind, akik így szólnak öntött szobraikhoz: ti vagytok a mi isteneink.

A nép vaksága

¹⁸Süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek ide és lássatok!

¹⁹Ki vak, ha nem a szolgám? És ki süket, ha nem a követem, akit küldök? [Ki olyan vak, mint a küldöttem, s ki olyan süket, mint az Úr szolgája?]

²⁰Sok mindent láttál, de nem figyeltél oda, a füled nyitva volt, mégse hallottál.

²¹Igazságosságában az Úr magasztossá s dicsővé akarta tenni a törvényt.

²²Ám ez egy kifosztott, kirabolt nép, bilincsbe van verve, tömlöcbe van zárva; prédává lettek, s nincs szabadítójuk, kifosztották őket, de senki se szól, hogy: „Add vissza!”

²³Ki hallja meg közületek, ki figyel föl rá és gondol a jövővel?

²⁴Ki szolgáltatta ki Jákobot a fosztogatónak, és Izraelt a pusztítónak? Nemde az Úr? Bizony vétkeztünk ellene. Nem akartunk az útjain járni, és törvényének engedelmeskedni.

²⁵Ezért szabadította rá ádáz haragját és a háború borzalmait. Lángba borította, de hát nem vette szívére, felgyújtotta, de hát nem tért észre.