Bizalom az Úrban.

¹Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el! Jaj neked, te kifosztatlanul maradt fosztogató! Ha majd végzel a pusztítással, elpusztítanak, és ha beteltél a fosztogatással, téged is kifosztanak.

²Uram, irgalmazz nekünk, mert benned remélünk! Reggelente légy erős karunk, és gyámolunk a szükség idején.

³Fenyegető szavadra megfutamodnak a népek, ha fölkelsz, szétszóródnak a nemzetek,

⁴és úgy kapkodják zsákmányukat, ahogyan a szöcske kapkod, úgy nekiesnek, mint a sáska szokott.

⁵Magasztos az Úr, mert a magasban lakik, s betölti Siont joggal és igazsággal.

⁶Biztonságban telnek majd napjai, bővében lesz jólétnek, bölcsességnek és tudománynak, és az Úr félelme lesz a kincse.

Az Úr közbelép

⁷Nézzétek, hogy jajveszékel odakinn Áriel! A béke követei keservesen sírnak.

⁸Elhagyottak az utak, s az ösvényeken nem jár senki: megszegték a szövetséget, megvetették a tanúkat, semmibe veszik az embereket.

⁹Gyászol az ország és senyved, szégyenében hervadozik a Libanon. Sáron síksága olyan lett, mint a sivatag, a Básán és a Kármel, akár a lombja vesztett fa.

¹⁰Most fölkelek – mondja az Úr –, felállok és fölemelkedem.

¹¹Csak pelyva az, amit fogantatok, szalma, amit szültök. Ezért leheletem, mint a tűz, megemészt benneteket.

¹²A népek mésszé égnek, s mint a kivágott tüskebokor, elhamvadnak a tűzben.

¹³Akik távol vagytok, halljátok: mit vittem végbe, és akik közel vagytok: ismerjétek meg hatalmamat!

¹⁴Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?

¹⁵Aki igazságban jár és igazat beszél, aki megveti az erőszakkal szerzett nyereséget, s elhárítja kezével a megvesztegetést; aki süketté teszi a fülét, nehogy vérontásról halljon, és behunyja a szemét, nehogy rosszat lásson:

¹⁶az ilyen a magasságban fog lakni, sziklák csúcsán lesz biztonságos vára, megkapja kenyerét, s nem fogy ki a vize.

A dicsőséges jövő

¹⁷Szemed teljes díszben látja majd a királyt, és tágas országot tekint át.

¹⁸Szíved visszaemlékezik elmúlt félelmeire: Hol van már, aki számolt, hol van, aki mérlegelt, és hol van, aki megszámolta a tornyokat?

¹⁹Nem látod már többé a gőgös népet, a homályos, értelmetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem tudtad megérteni.

²⁰Emeld tekinteted a Sionra, ünnepeink városára! Szemed Jeruzsálemet látja, a biztos lakóhelyet, a sátrat, amely már nem vándorol, cövekeit nem szedik föl soha, és egyetlen kötele sem szakad el.

²¹Mert ott mutatja meg nekünk fölségét az Úr! Széles folyóvizek veszik körül ezt a helyet, de evezős hajó nem jár rajtuk, sem büszke gálya nem szeli őket.

²²Mert kötelei megtágultak: nem tartják feszesen az árbocrudat, és a zászlót sem vonják fel rajta.

²³Mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk. Ő a királyunk, ő ment meg minket.

²⁴

²⁵Akkor tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is zsákmányolnak.

²⁶Egyetlen lakója sem mondja: beteg vagyok – a nép, amely lakja, elnyeri bűnei bocsánatát.