¹Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak.

²Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát.

³Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok gazdagságtokat?

⁴Nem marad más, csak a foglyok közé esni, és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

⁵Jaj Asszíriának, haragom vesszejének, a bosszúm suhogtatta botnak.

⁶Elküldöm az istentelen nemzet ellen, s a népre szabadítom, amely haragra gerjeszt, hogy zsákmányoljon és prédát szerezzen, és tapossa azt, mint az utca sarát.

⁷De hát ő nem így vélekedik, a szíve másképpen gondolkodik: Mert csak az eltipráson jár az esze, és azon, hogy sok népet kiirtson.

⁸Azt mondja: „Vajon főembereim egyúttal nem királyok is?

⁹Vajon nem úgy járt-e Kalnó, mint Karkemis, és Emát, mint Arpád, Szamária meg, mint Damaszkusz?

¹⁰Úgy, ahogy kezem utolérte a bálványok országait, amelyekben még több volt a kép, mint amennyi kép Jeruzsálemben és Szamáriában van,

¹¹amint elbántam Szamáriával és bálványaival, vajon nem úgy tesznek-e majd Jeruzsálemmel és bálványaival is?”

¹²De ha az Úr mindent végbevisz a Sion hegyén és Jeruzsálemben, akkor megbünteti Asszíria királya szívének kevély szándékát, és nagyralátó szemének gőgjét.

¹³Mert ezt mondta: „Ezt mind a saját kezem erejével vittem végbe, és bölcsességemmel, mert okos vagyok. Megszüntettem a népek határait, kifosztottam kincstáraikat, s lakóikat a porba sújtottam.

¹⁴Mint a madárfészek felé szokás, kinyújtottam kezem a népek kincséért, s ahogy összeszedik az elhagyott tojásokat, úgy harácsoltam össze az egész földet. Nem akadt, aki megmozdította volna a szárnyát, vagy száját csipogásra nyitotta volna.”

¹⁵Vajon hősködik-e a fejsze az előtt, aki vág vele? Vajon szembeszáll-e a fűrész azzal, aki húzza? Mintha a vessző meglendíthetné azt, aki megragadta, vagy a bot fölemelhetné azt, aki nem fából való.

¹⁶Ezért a Seregek Ura sorvasztó betegséget küld majd hőseire, s a jólét helyett tűz lángol fel, emésztő tűznek lángja.

¹⁷Akkor Izrael Fényessége tűzzé változik, és a Szentje lánggá, aztán egyetlen napon lángra lobbantja és elemészti a bogáncsot és a gazt.

¹⁸Erdejének és kertjének ékességét testestül-lelkestül megemészti, s úgy elsorvad, mint a beteg.

¹⁹Erdejében a fák maradékát könnyű lesz megszámlálni, még a gyermek is összeírhatja őket.

²⁰Azon a napon Izrael maradéka és Jákob házának menekültjei többé nem arra támaszkodnak, aki veri őket, hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak, Izrael Szentjére.

²¹A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.

²²Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat.

²³Igen, a pusztulást, amit elhatározott, végbeviszi a Seregek Ura az egész földön.

²⁴Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened,

²⁵de már csak egy kis idő: akkor lecsillapszik haragom, és dühöm elsöpri őket.”

²⁶A Seregek Ura rájuk emeli az ostort, mint akkor, amikor megverte Midiánt Oreb sziklájánál, vagy amikor kinyújtotta és a tenger fölé emelte botját Egyiptom felől az úton.

²⁷Azon a napon lekerül válladról a terhe, és igája nem nyomja többé nyakad.

²⁸Rimnon tájáról indul el, gyorsan eléri Ajátot, átvonul Migronon s Mikmásznál hagyja a málhát.

²⁹Végigmennek a szoroson, s Gábában tábort ütnek éjszakára. Ráma erre megremeg, Saul Gibeája megfutamodik.

³⁰Kiabálj, Bát-Gallim! Figyelj Laisa! Anatót válaszolj!

³¹Madema fut, s Gébim lakói is menekülnek.

³²Még ma megáll Nobban, s kezet emel Sion leányának hegye, Jeruzsálem dombja ellen.

³³De nézzétek! A Seregek Ura rettentő erővel levágja az ágakat. A sudár növésű fákra kivágás vár. A földre zuhannak a hatalmasok.

³⁴Az erdő sűrűje megritkul a fejsze csapása alatt, s pompás cédrusaival elbukik a Libanon.