A második jövendölés: az igaz élni fog hűsége jutalmául

1Kiállok őrhelyemre, felállok a sáncra, és figyelek, hogy lássam, mit mond nekem, és mit válaszol a panaszomra.

2Az Úr meg is szólalt és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.

3Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.

4Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”

II. A HÓDÍTÓ MEGÁTKOZÁSA

Bevezetés

5Bizony, a gazdagság hűtelen! Eszét veszti, és többé nem nyugszik, kitátja torkát, mint az alvilág, telhetetlen, mint a halál, összeharácsol minden népet, összegyűjt magának minden nemzetet.

6Vajon nem mondanak-e majd róla mindnyájan példázatokat? Nem költenek-e róla magvas mondásokat? Azt mondják majd:

7Jaj annak, aki a máséból gyűjtöget, – ugyan meddig? –, aki zálogok terhével terheli magát.

8Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezőid, nem ébrednek-e föl végrehajtóid? A zsákmányuk leszel!

II.

9Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját.

10Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol; aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot!

11Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet; saját magad ellen vétkeztél.

III.

12Mert a falban még a kő is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki.

13Jaj annak, aki vérrel épít várost, és vétekből vet a városnak alapot!

14Hát nem a Seregek Urának akarata az, hogy a népek a tűznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek?

IV.

15Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.

16Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy láthassa a meztelenségét.

17Gyalázattal teltél el, nem dicsőséggel! Igyál csak te is, és mutasd meg, hogy körül sem vagy metélve! Rajtad a sor, hogy megidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsőséged elborítja majd a szégyened.

18Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik.

V.

19

20Jaj annak, aki így szólt a fatönkhöz: „Ébredj!” A néma kőhöz: „Kelj fel álmodból!” [Ez a szózat.] Nézd, ki van rakva ezüsttel, arannyal, de éltető lélek nincsen benne!

21Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta? Az ércbe öntött kép, a hazudó jós? Alkotója mégis bízott benne, amikor e szótlan bálványt kifaragta.

22Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!