1Így szólt hozzám: „Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához.”

2Kinyitottam a számat, s megetette velem a tekercset,

3és azt mondta nekem: „Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked.” Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.

4Akkor ezt mondta nekem: „Emberfia, indulj, s menj el Izrael házához és hirdesd nekik a szavaimat!

5Mert nem valami érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű néphez szól küldetésed, hanem Izrael házához.

6Nem érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű népekhez szól küldetésed, amelyeknek nem érted a szavukat. Ha hozzájuk küldenélek, meghallgatnának,

7de Izrael háza nem akar majd meghallgatni, mert engem sem akarnak meghallgatni. Mert Izrael egész házának kemény a feje és megátalkodott a szíve.

8Nézd, olyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és homlokodat is olyan keménnyé, mint amilyen az ő homlokuk.

9Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!”

10Aztán ezt mondta nekem: „Emberfia, azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek, őrizd meg szívedben, hallgasd meg füleddel,

11és menj el a száműzöttekhez, a népedből valókhoz, szólj hozzájuk és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten, akár meghallgatják, akár nem hallgatják.”

12Aztán elragadott a lélek, és hallottam, amint mögöttem nagy sokaság zengte: „Áldott legyen az Úr dicsősége nyugalmának helyén!”

13Hallani lehetett az élőlények egymást verdeső szárnyainak csattogását, a mellettük levő kerekek zaját és a nagy morajt.

14Akkor a lélek fölemelt és elragadott, s én elmentem keserűséggel lelkem felindulásában, és az Úr keze súlyosan rám nehezedett.

15Megérkeztem Tel Abibba a Kebár folyó mellett letelepedett száműzöttekhez, oda, ahol laktak, s mint egy kába, hét napig maradtam köztük.

16Amikor elmúlt a hét nap, az Úr szózatot intézett hozzám:

17„Emberfia, Izrael házának őrévé rendeltelek. Ha hallod ajkamról a szót, figyelmeztesd őket a nevemben.

18Ha azt mondom a gonosznak: Meghalsz, s te nem figyelmezteted, nem beszélsz neki, hogy letérítsd a gonoszt gonosz útjáról, hogy így életben maradjon, a gonosz meghal a bűne miatt, de vérét tőled kérem számon.

19Ha azonban figyelmezteted a gonoszt, és mégsem szakít gonoszságával és gonosz útjával, akkor meghal a bűne miatt, te ellenben megmented életedet.

20Ha az igaz eltér igazságától és gonoszságot művel, és én csapdát állítok elé, úgyhogy meghal, akkor mivel nem figyelmeztetted, meghal a bűne miatt – az igazság, amelyet tettekre váltott, nem számít be neki –, de a vérét tőled kérem számon.

21Ha azonban figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzék, és nem is vétkezik, akkor életben marad, mert figyelmeztetted, s te is megmented életedet.”

22Fölöttem volt az Úr keze, s azt mondta (az Úr): „Indulj, menj ki a síkságra, s ott majd szólok hozzád.”

23Elindultam, kimentem a síkságra és lám, ott állt az Úr dicsőségében; ahhoz hasonló volt a dicsősége, mint amit a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam a földön.

24Ekkor eltöltött az Úr lelke, talpra állított, és így szólt hozzám: „Menj, és zárkózzál be házadba!

25Mert, emberfia, lám bilincseket raknak rád, megkötöznek, úgyhogy nem tudsz kiszabadulni.

26A nyelvedet szájpadlásodhoz tapasztom, úgyhogy néma leszel, és nem tudod többé figyelmeztetni őket, mert hiszen lázongó nemzedék ez.

27Ám amikor szólok hozzád, megnyitom szádat. Akkor mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Aki meg akarja hallani, az hallja meg, aki nem akarja, hát ne hallja, mert hiszen lázongó nemzedék ez.”