¹Így szólt hozzám: „Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához.”

²Kinyitottam a számat, s megetette velem a tekercset,

³és azt mondta nekem: „Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked.” Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.

⁴Akkor ezt mondta nekem: „Emberfia, indulj, s menj el Izrael házához és hirdesd nekik a szavaimat!

⁵Mert nem valami érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű néphez szól küldetésed, hanem Izrael házához.

⁶Nem érthetetlenül beszélő és idegen nyelvű népekhez szól küldetésed, amelyeknek nem érted a szavukat. Ha hozzájuk küldenélek, meghallgatnának,

⁷de Izrael háza nem akar majd meghallgatni, mert engem sem akarnak meghallgatni. Mert Izrael egész házának kemény a feje és megátalkodott a szíve.

⁸Nézd, olyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és homlokodat is olyan keménnyé, mint amilyen az ő homlokuk.

⁹Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!”

¹⁰Aztán ezt mondta nekem: „Emberfia, azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek, őrizd meg szívedben, hallgasd meg füleddel,

¹¹és menj el a száműzöttekhez, a népedből valókhoz, szólj hozzájuk és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten, akár meghallgatják, akár nem hallgatják.”

¹²Aztán elragadott a lélek, és hallottam, amint mögöttem nagy sokaság zengte: „Áldott legyen az Úr dicsősége nyugalmának helyén!”

¹³Hallani lehetett az élőlények egymást verdeső szárnyainak csattogását, a mellettük levő kerekek zaját és a nagy morajt.

¹⁴Akkor a lélek fölemelt és elragadott, s én elmentem keserűséggel lelkem felindulásában, és az Úr keze súlyosan rám nehezedett.

¹⁵Megérkeztem Tel Abibba a Kebár folyó mellett letelepedett száműzöttekhez, oda, ahol laktak, s mint egy kába, hét napig maradtam köztük.

¹⁶Amikor elmúlt a hét nap, az Úr szózatot intézett hozzám:

¹⁷„Emberfia, Izrael házának őrévé rendeltelek. Ha hallod ajkamról a szót, figyelmeztesd őket a nevemben.

¹⁸Ha azt mondom a gonosznak: Meghalsz, s te nem figyelmezteted, nem beszélsz neki, hogy letérítsd a gonoszt gonosz útjáról, hogy így életben maradjon, a gonosz meghal a bűne miatt, de vérét tőled kérem számon.

¹⁹Ha azonban figyelmezteted a gonoszt, és mégsem szakít gonoszságával és gonosz útjával, akkor meghal a bűne miatt, te ellenben megmented életedet.

²⁰Ha az igaz eltér igazságától és gonoszságot művel, és én csapdát állítok elé, úgyhogy meghal, akkor mivel nem figyelmeztetted, meghal a bűne miatt – az igazság, amelyet tettekre váltott, nem számít be neki –, de a vérét tőled kérem számon.

²¹Ha azonban figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzék, és nem is vétkezik, akkor életben marad, mert figyelmeztetted, s te is megmented életedet.”

²²Fölöttem volt az Úr keze, s azt mondta (az Úr): „Indulj, menj ki a síkságra, s ott majd szólok hozzád.”

²³Elindultam, kimentem a síkságra és lám, ott állt az Úr dicsőségében; ahhoz hasonló volt a dicsősége, mint amit a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam a földön.

²⁴Ekkor eltöltött az Úr lelke, talpra állított, és így szólt hozzám: „Menj, és zárkózzál be házadba!

²⁵Mert, emberfia, lám bilincseket raknak rád, megkötöznek, úgyhogy nem tudsz kiszabadulni.

²⁶A nyelvedet szájpadlásodhoz tapasztom, úgyhogy néma leszel, és nem tudod többé figyelmeztetni őket, mert hiszen lázongó nemzedék ez.

²⁷Ám amikor szólok hozzád, megnyitom szádat. Akkor mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Aki meg akarja hallani, az hallja meg, aki nem akarja, hát ne hallja, mert hiszen lázongó nemzedék ez.”