¹Joáb, Ceruja fia észrevette, hogy a király szíve megenyhült Absalom iránt.

²Ezért Joáb elküldött Tekoába, és hozatott onnét egy okos asszonyt. Azt mondta neki: „Tégy úgy, mintha gyászolnál. Ölts gyászruhát, ne kend be magadat olajjal, hanem viselkedjél olyan asszony módjára, aki már régóta gyászol egy halottat.

³Aztán menj be a királyhoz, és így meg így beszélj vele.” S Joáb szájába adta az asszonynak a szót.

⁴A Tekoába való asszony tehát bement a királyhoz, arcra borult a földön, hódolt előtte és így beszélt: „Segíts rajtam, ó király!”

⁵A király megkérdezte: „Mi bajod van?” „Nagy gyászban vagyok – felelte. – Meghalt az uram.

⁶S volt szolgálódnak két fia. Egymásnak estek, s mivel nem volt ott senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyikük akkorát ütött testvérére, hogy megölte.

⁷Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálódra és azt mondta: Add ki, aki agyonütötte testvérét, hadd vegyük el az életét testvére életéért, akit megölt, s hadd irtsuk ki még az örököst is. Így ki akarták oltani azt a parazsat is, ami még megmaradt nekem, hogy férjemnek se neve, se utódai ne maradjanak a földön.”

⁸Erre a király azt mondta az asszonynak: „Menj haza, majd intézkedem ügyedben!”

⁹Ám a Tekoába való asszony így válaszolt a királynak: „A bűn rám és családomra száll, uram és királyom, a király és trónja azonban ártatlan marad!”

¹⁰A király azt mondta rá: „Ha valaki ezzel fenyeget, azt hozd elém, s nem zaklat tovább.”

¹¹(Az asszony) azonban tovább beszélt: „Mondja hát ki a király az Úrnak, Istenének a nevét, hogy a vérbosszút álló ne törjön vesztére és ne pusztítsa el fiamat.” Erre így szólt hozzá: „Amint igaz, hogy az Úr él: a fiadnak egy haja szála sem esik le a földre.”

¹²Ám az asszony folytatta: „Mondhatna szolgálód valamit uramnak, királyomnak?” „Beszélj!” – felelte.

¹³Erre az asszony azt mondta: „Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit száműzött, mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bűnösnek mondta ki.

¹⁴Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyűjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tőle száműzve, akit száműzött.

¹⁵Azért jöttem s mondtam el ezeket uramnak, királyomnak, mert az emberek megijesztettek. Azt mondta magában szolgálód: Beszélek én egyszer a királlyal. Hátha megteszi a király, amit szolgálója mond neki.

¹⁶Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétől, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségéből.

¹⁷Azt gondolta szolgálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!”

¹⁸Most a király vette át a szót, s azt mondta az asszonynak: „Ne tagadj el semmit abból, amit most kérdezek tőled!” „Csak kérdezzen uram, királyom!” – felelte az asszony.

¹⁹Erre a király megkérdezte: „Nem Joáb keze van benne ebben a dologban?” Az asszony azt mondta rá: „Amint igaz, uram, királyom, hogy élsz; lehetetlen attól akár jobbra, akár balra eltérni, amit uram s királyom mond! Igen, szolgád, Joáb adta nekem ezt a megbízatást, ő adta ezeket a szavakat szolgálód szájába.

²⁰Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a földön.”

²¹A király így szólt Joábhoz: „Jól van, megteszem. Menj és hozd vissza a fiatalembert, Absalomot.”

²²Erre Joáb földig hajolt, leborult a király előtt és magasztalta. Azt mondta: „Ma már látja szolgád, hogy tetszésre leltem szemedben, uram és királyom, mert a király teljesítette szolgája kérését.”

²³Ezután Joáb felállt, elment Gesurba és visszahozta Absalomot Jeruzsálembe.

²⁴A király azonban kijelentette: „Menjen a maga házába, s nekem ne kerüljön a szemem elé.” Így hát Absalom behúzódott a házába, s nem járulhatott a király színe elé.

²⁵Egész Izraelben nem volt még egy ember olyan, mint Absalom, akit a szépsége miatt úgy dicsértek volna. A talpától egész a feje búbjáig nem találtak benne semmi hibát.

²⁶Amikor lenyíratta fejéről a haját – minden esztendő végén lenyíratta, mert nehéz volt neki, azért hát le kellett nyíratnia –, a haja 200 sékelt nyomott a királyi mérték szerint.

²⁷Absalomnak három fia született és egy lánya; ezt Támárnak hívták, és nagyon csinos asszony volt.

²⁸Két évet töltött Absalom Jeruzsálemben anélkül, hogy a király színe elé kerülhetett volna.

²⁹Akkor Absalom elhívatta Joábot, hogy elküldje a királyhoz. De az vonakodott tőle, hogy elmenjen. Másodszor is elküldött érte, de nem akart hozzá elmeni.

³⁰Ezért így szólt szolgájához: „Ismeritek Joáb szántóját az enyém mellett. Árpa van rajta. Menjetek és gyújtsátok fel!” Absalom szolgái felgyújtották a földet.

³¹Erre Joáb fogta magát és elment Absalom házába, s megkérdezte tőle: „Miért gyújtották fel szolgáid a földemet?”

³²Absalom így válaszolt Joábnak: „Nézd, elküldtem érted és kértelek: Gyere el, mert el szeretnélek küldeni a királyhoz, hogy kérdezd meg tőle: Voltaképpen miért tértem vissza Gesurból? Jobb volna nekem, ha ott volnék! Mert most már a király színe elé szeretnék kerülni. Ha bűn terhel, hát akkor öljön meg.”

³³Joáb tehát elment a királyhoz, és átadta az üzenetet. Erre az hívatta Absalomot. El is ment a királyhoz, az földig hajolt és leborult a király előtt. A király azonban megölelte Absalomot.