Nátán fenyegető szavai; Dávid bűnbánata.

¹Akkor az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: „Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény.

²A gazdagnak rengeteg juha, kecskéje és barma volt.

³A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kis báránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna.

⁴Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének.”

⁵Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: „Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia.

⁶A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel.”

⁷Erre Nátán így szólt Dávidhoz: „Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből.

⁸Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal.

⁹Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hettita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által!

¹⁰Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hettita Urijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen.

¹¹Ezt mondta az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat és odaadom őket másvalakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon.

¹²Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!”

¹³Erre Dávid így szólt Nátánhoz: „Vétkeztem az Úr ellen!” Nátán ezt válaszolta Dávidnak: „Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg.

¹⁴De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal.”

¹⁵Ezzel Nátán elment haza.

Batseba gyermekének halála; Salamon születése. Az Úr megverte a gyermeket, akit Urija felesége szült Dávidnak, úgyhogy súlyosan megbetegedett.

¹⁶Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt, zsákkal takarózva.

¹⁷Udvarából a főemberek eléje járultak és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük.

¹⁸A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: „Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: A fiú halott? Még kárt tenne magában!”

¹⁹De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: „Meghalt a gyerek?” „Meg!” – felelték.

²⁰Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába és leborult. Ezután ételt tettek elé és evett.

²¹Erre udvari emberei így szóltak hozzá: „Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz és ételt veszel magadhoz.”

²²Ezt válaszolta: „Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek.

²³De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utánamegyek, de ő nem tér hozzám vissza.”

²⁴Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne,

²⁵s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.

Rabba elfoglalása.

²⁶Joáb megtámadta az ammoniták (földjén) Rabbát, és el is foglalta a vízivárost.

²⁷Ekkor Joáb hírvivőket küldött Dávidhoz, és azt üzente: „Megtámadtam Rabbát és elfoglaltam a vízivárost.

²⁸Gyűjtsd hát össze a nép maradékát, vedd ostrom alá a várost és foglald el, nehogy én vegyem be, aztán az én nevemet adjam neki.”

²⁹Erre Dávid hadba szólította az egész sereget, kivonult Rabba ellen, megostromolta és elfoglalta.

³⁰Levette Milkom fejéről a koronát; egy talentum aranyat nyomott és egy szép drágakő volt belefoglalva; ez most Dávid fejére került. Rengeteg zsákmányt is szerzett a városban.

³¹A népességet meg elhurcolta, hogy a fűrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégető kemencékben dolgoztassa őket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe.