¹Elizeus így válaszolt:„Halld az Úr szavát! Ezt mondja az Úr: Holnap ebben az időben Szamária kapujánál egy szea lisztlángnak egy sékel lesz az ára, s két szea árpának szintén egy sékel.”

²A fegyverhordozó, akinek a karjára a király támaszkodott, azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhetne meg?” Elizeus azt felelte rá: „Meglátod saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!”

³Négy leprás ember tanyázott kint a kapu előtt. Így szóltak egymáshoz: „Miért maradjunk itt addig, míg meg nem halunk?

⁴Ha azt határozzuk, hogy bemegyünk a városba, ahol éhínség dühöng, ott halunk meg. De ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Nos, menjünk hát át Arám táborába. Ha életben hagynak, tovább élünk, ha megölnek, hát meghalunk.”

⁵Alkonyatkor elindultak, hogy átérjenek Arám táborába. Hanem amikor az arám tábor széléhez értek, lám, nem volt ott senki.

⁶Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban, úgyhogy így szóltak egymáshoz: „Izrael királya biztos fölbérelte a hettiták királyait meg Egyiptom királyait, hogy rajtaütésszerűen támadjanak meg bennünket.”

⁷Ezért alkonyatkor fogták magukat, és futásnak eredtek. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, egyáltalán az egész tábort, úgy, ahogy volt, és menekültek, csak hogy mentsék az életüket.

⁸Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották és elmentek elásni.

⁹Akkor azonban így szóltak egymáshoz: „Nem tesszük helyesen! A mai nap az örömhír napja. Ha hallgatunk és várunk, míg megvirrad, bűnt veszünk magunkra. Gyertek hát, menjünk és jelentsük a dolgot a királyi palotában!”

¹⁰El is mentek, megszólították a város őreit és hírül adták nekik: „Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak.”

¹¹Erre a kapuk őrei felkiáltottak és jelentették a királyi palotában.

¹²A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: „Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtőzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk őket és behatolunk a városba.”

¹³Az egyik szolga ezt válaszolta: „Válasszunk ki a megmaradt lovak közül, amelyek itt vannak még, ötöt, hisz úgy is az a sors vár rájuk, mint arra a rengetegre, amelyik elpusztult, aztán küldjük el őket, járjanak utána a dolognak.”

¹⁴Fogtak tehát két szekeret lovastul, aztán a király az arámok után küldte őket ezzel a paranccsal: „Menjetek és nézzétek meg!”

¹⁵Lemerészkedtek egészen a Jordánig. S lám, az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, amit az arámok menekülés közben elhajigáltak. A hírszerzők visszafordultak és jelentették a királynak.

¹⁶Erre a nép kivonult és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta.

¹⁷A király azért megbízta a fegyverhordozóját, akinek a karjára támaszkodott, hogy őrizze a kaput. De a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt, amint az Isten embere mondta. [Akkor mondta, amikor a király lejött hozzá.

¹⁸Beteljesedett, amit Elizeus a királynak mondott: „Két szea árpa holnap ebben az időben egy sékelbe fog kerülni és egy szea lisztláng szintén egy sékelbe Szamária kapujánál.”

¹⁹Akkor a fegyverhordozó azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhet meg?” Ez így válaszolt: „Meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!”

²⁰Így is történt, mert a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt.]