Az elveszett és megkerült fejsze.

¹A prófétatanítványok így szóltak Elizeushoz: „Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk.

²Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak.” „Jól van, menjetek!” – felelte.

³Egyikük azonban így szólt hozzá: „Légy olyan jó, tarts te is szolgáiddal!” Azt válaszolta: „Veletek megyek.”

⁴S el is ment velük. Odaértek a Jordánhoz és döntötték a fát.

⁵Történt, hogy amikor egyikük vágta a fát, a fejsze beleesett a vízbe. Siránkozva mondta: „Jaj, uram! Ráadásul kölcsönkértem.”

⁶Isten embere megkérdezte: „Hova esett?” Megmutatta neki a helyet. Erre kifaragott egy darab fát, utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére.

⁷Akkor azt mondta: „Hozd ki magadnak!” Kinyújtotta hát a kezét és kivette.

4. AZ ARÁM HÁBORÚK

Elizeus egy egész arám csapatot elfog.

⁸Amikor Arám királya hadat indított Izrael ellen, megbeszélte embereivel: „Nyomuljatok előre az ellen a hely ellen.”

⁹Elizeus azonban elküldött Izrael királyához és azt üzente: „Légy résen ezen a helyen, mert az arámok ott jönnek lefelé.”

¹⁰Erre Izrael királya elküldött arra a helyre, amelyet Elizeus megjelölt, s amelyre felhívta a figyelmét, és résen volt, nem is csak egyszer vagy kétszer.

¹¹Arám királyának emiatt nyugtalanná vált a szíve, hívatta szolgáit, s így szólt hozzájuk: „Meg tudjátok nekem mondani, ki árult el minket Izrael királyának?”

¹²Egyik szolgája így felelt: „Nem így történt, uram és királyom, hanem Elizeus, a próféta közölte Izrael királyával szavaidat, amelyeket hálószobádban ejtettél ki.”

¹³Erre megparancsolta: „Menjetek és kutassátok ki, hol van! Aztán elküldök érte és idehozatom.” Jelentették neki: „Dotánban van.”

¹⁴Lovakat, szekereket és egy erős csapatot küldött ezért oda. Éjszaka mentek és körülvették a várost.

¹⁵Amikor Elizeus másnap kora reggel fölkelt és kiment, ott táborozott egy lovakkal, szekerekkel fölszerelt sereg a város körül. Szolgája így szólt hozzá: „Jaj, uram, most mit csináljunk?”

¹⁶De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.”

¹⁷Aztán Elizeus így imádkozott: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” És az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel.

¹⁸Amikor kivonultak ellene, Elizeus az Úrhoz imádkozott: „Verd meg ezt a népet vaksággal!” S megverte őket vaksággal, Elizeus kérése szerint.

¹⁹Erre így szólt hozzájuk Elizeus: „Nem ez az út az, s nem ez az a város! Gyertek utánam, elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek.” S elvezette őket Szamáriába.

²⁰Amikor Szamáriába értek, Elizeus így szólt: „Uram, nyisd meg ennek a népnek a szemét, hogy lásson!” S az Úr megnyitotta a szemüket, úgyhogy egyszeriben észrevették, hogy Szamáriában vannak.

²¹Amikor Izrael királya megpillantotta őket, megkérdezte Elizeustól: „Halomra öljem őket, atyám?”

²²De ő azt felelte: „Nem! Nem szabad lekaszabolnod őket. Vagy lemészárolod azokat, akiket kardoddal vagy íjaddal foglyul ejtesz? Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak, aztán térjenek vissza urukhoz!”

²³Nagy lakomát rendezett nekik, s miután ettek és ittak, elengedte őket. Visszatértek urukhoz. De attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael földjére Arám portyásai.

Éhínség az ostromlott Szamáriában.

²⁴Aztán történt, hogy Arám királya, Benhadad egész seregét összevonta, és kivonult, hogy ostrom alá fogja Szamáriát.

²⁵Szamáriában nagy éhínség támadt. Igen, olyan sokáig ostromolták, hogy végül 80 (sékel) ezüstbe került egy szamárfej, egy negyed kab vadhagyma meg 5 (sékel) ezüstbe.

²⁶Amikor egy alkalommal Izrael királya körbejárta a várfalakat, egy asszony odakiáltott neki: „Segíts, uram és királyom!”

²⁷„Az Úr ne segítsen! – felelte. – Hát honnan vegyek neked segítséget, talán a szérűről vagy a sajtóból?”

²⁸Aztán így folytatta a király: „Hát mi hiányzik neked?” Azt válaszolta: „Itt ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, megesszük ma. Aztán holnap megesszük az én fiamat.

²⁹Így hát megfőztük a fiamat és megettük. Másnap szóltam neki: Add ide a fiadat, együk meg! De ő elrejtette a fiát.”

³⁰Amikor a király meghallotta az asszony szavait, megszaggatta ruháját. S mivel a falon állt, a nép látta, hogy alul, a puszta testén vezeklőruhát viselt.

³¹S felkiáltott: „Ezt meg ezt tegye velem Isten, ha Safát fiának, Elizeusnak ma helyén marad még a feje!”

Elizeus megjövendöli a megpróbáltatás végét.

³²Elizeus házában ült, s a vének is itt ültek nála. A király előreküldött egy embert. Mielőtt azonban a hírhozó odaért volna, Elizeus így szólt a vénekhez: „Tudjátok-e, hogy ez a gyilkos megparancsolta, hogy a fejemet vegyék? Ügyeljetek, s ha a hírhozó ideér, csukjátok be az ajtót, és rekesszétek ki az ajtóval. Nemde már hallatszik ura lépteinek zaja mögötte?”

³³Még beszélt hozzájuk, amikor lám, már oda is ért a király, és azt mondta: „Lásd, mekkora bajt hozott ránk az Úr! Hát hogy bizakodjunk tovább az Úrban?”