¹Bár testvérem volnál, és szoptad volna az anyám emlőjét! Ha utcán lelnélek, ott megcsókolnálak, akkor nem vethetne meg érte senki.

²Magammal vinnélek és bevezetnélek anyámnak házába, és tanítgatnál, én meg itatnálak fűszerezett borral, gránátalma-musttal.

³A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol.

⁴Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, ne zavarjátok, ne ébresszétek föl szerelmemet, amíg maga nem akarja.

⁵Ki az ott, aki a puszta felől erre tart és a szerelmesére támaszkodik?

⁶Az almafa alatt keltettelek föl. Ott, ahol vajúdni kezdett veled anyád, ahol kínok közt fetrengett, aki megszült.

⁷Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja.

⁸Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.

⁹Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!

¹⁰Van egy kis húgunk, még kicsi, melle sincs. Mit tegyünk húgunkkal, hogyha majd megkérik?

¹¹Hogyha fal, építsünk fölé ezüsttetőt, ha ajtó, takarjuk el cédruspalánkkal.

¹²Fal vagyok, és a melleim, mint a tornyok, ezért nyertem meg a szeme tetszését.

¹³Baal-Hamonban Salamonnak volt egy szőleje. Csőszökre bízta a szőlejét; ezer ezüstsékelt kellett fizetnie mindegyiknek a termésért.

¹⁴Előttem a szőlő, most az enyém; Salamon, az ezer ezüst legyen a tied, kétszázat meg kapjanak a termés őrei.

¹⁵Te, aki a kertekben laksz, a barátaim lesik szavaidat, hallasd hangodat!

¹⁶Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.