¹Uram, miért maradsz távol,

miért rejtőzöl el ínség idején?

²Kérkedve üldözi az elesettet a gonosz.

Legyen vesztére terve, amit kimódolt!

³Sóvárgó terveivel dicsekedett a gonosz,

a nyerészkedő átkozódott.

Kérkedve gúnyolta az Urat

⁴a gonosz:

„Nincs számonkérés. Nincs Isten.”

Ez minden gondolata.

⁵Útjai mindig biztosak,

döntéseidre fittyet hány,

ellenségeit nevetség tárgyává teszi.

⁶Ezt mondta szívében: „Nem ingok meg,

nemzedékek alatt sem ér semmi baj.”

⁷Szájában átok, csalás és erőszak,

nyelve csupa ártás és álnokság.

⁸Lesben áll a falvak határában,

titokban gyilkolja az ártatlant,

szeme a gyámoltalant fürkészi.

⁹Rejtekhelyén leselkedik, mint oroszlán a bozótban.

Lesi, hogy elrabolhassa a nincstelent.

El is rabolja, amikor hálójába ejti.

¹⁰Meggörnyed az igaz az elnyomás miatt,

megroskad a gyámoltalan az erőszaktól.

¹¹Ezt mondta szívében: „Elfelejtett az Isten,

elrejtette arcát, nem lát meg soha!”

¹²Kelj föl, Uram,

emeld föl kezed, Istenem!

Ne feledkezz meg a nincstelenekről!

¹³Miért gúnyolta Istent a gonosz?

Miért mondta szívében, hogy nem kéred számon.

¹⁴Pedig te látod az ártást és a zaklatást,

figyelsz, hogy kezeddel megfizess.

Rád hagyatkozhat a gyámoltalan,

az árva segítsége te vagy.

¹⁵Törd össze a gonosz karját,

kérd számon az álnok gonoszságát,

hogy nyoma se maradjon!

¹⁶Király az Úr örökkön örökké,

a népek eltűntek földjéről.

¹⁷Meghallgattad az alázatosak kívánságát, Uram.

Erősítsd szívüket,

füled fordítsd feléjük,

¹⁸hogy igazságot szolgáltass árvának, elnyomottnak.

Soha többé ne zsarnokoskodjék a földből való ember!