¹Miután elmondott mindent, amit a népnek tanítani akart, bement Kafarnaumba.

²Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott.

³Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte, jöjjön el, és mentse meg a szolgáját.

⁴Amikor odaértek Jézushoz, nyomatékkal kérték:
– Méltó rá, hogy megtedd a kedvéért,

⁵mert szereti népünket, s ő építtette a zsinagógát nekünk.

⁶Jézus erre elindult velük. Amikor már nem járt messze a háztól, a százados elébe küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó arra, hogy az otthonomba jöjj.

⁷Ezért nem tartottam magamat méltónak arra, hogy elmenjek hozzád. Csak egy szót szólj, és szolgám biztos meggyógyul!

⁸Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, s nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok egyiknek: »Menj el!«, elmegy; és a másiknak:
»Gyere ide!«, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, megteszi.”

⁹Amikor ezt meghallotta, Jézusban csodálat ébredt iránta. Megfordult, és így szólt a nyomában járó sokasághoz:
– Mondom nektek, még Izraelben sem találtam ekkora hitet!

¹⁰Mikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.

¹¹Ezután elment egy Naim nevű városba. Vele mentek tanítványai is nagy sokasággal együtt.

¹²Amikor közeledett a város kapujához, íme, egy halottat hoztak kifelé. Egy özvegyasszony egyetlen fiát. A városból nagy sokaság jött vele.

¹³Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!”

¹⁴Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!”

¹⁵Erre felült a halott, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt anyjának.

¹⁶Félelem fogta el mindnyájukat, és dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk, és Isten meglátogatta az ő népét.”

¹⁷Ez a hír elterjedt róla Júdea-szerte és az egész környéken.

¹⁸Minderről beszámoltak Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt,

¹⁹és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel:
„Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

²⁰Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták:
– Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

²¹Abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból; sokakat megszabadított gonosz lelkektől, és jó néhány vaknak visszaadta a látását.

²²Így válaszolt nekik:
– Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok! Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, s a szegényeknek hirdetik az örömhírt.

²³Boldog, aki nem botránkozik meg miattam!

²⁴Amikor János követei elmentek, a sokaságnak Jánosról kezdett beszélni:
– Miért mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni?

²⁵Nem? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak.

²⁶Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Igen, sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat!

²⁷Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm előtted követem, aki majd elkészíti előtted utadat.

²⁸Mondom nektek, asszonytól születettek között nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.

²⁹Az egész nép hallgatta, s még a vámszedők is elismerték Isten akaratát azáltal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével.

³⁰A farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten tervét azáltal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.
–

³¹Kihez hasonlítsam hát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók?

³²Hasonlók azokhoz a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltozzák egymásnak: „Furulyáztunk, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem sírtatok.”

³³Eljött ugyanis Keresztelő János. Kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: „Megszállott!”

³⁴Eljött az Emberfia. Eszik és iszik, erre azt mondjátok: „Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.”

³⁵De a Bölcsességet valamennyi gyermeke felismerte.

³⁶Egy farizeus arra kérte, hogy egyék nála. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett.

³⁷Íme egy bűnös asszony, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában. Illatos olajat hozott alabástromedényben.

³⁸Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg. Csókolgatta a lábát, és megkente illatos olajjal.

³⁹Amikor látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha próféta volna, tudná, ki és miféle ez az asszony, aki érinti. Tudná, hogy bűnös.”

⁴⁰Jézus így szólt hozzá:
– Simon, mondanék neked valamit.
– Mester, beszélj! – válaszolta.
–

⁴¹Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel.

⁴²Mivel nem volt miből megadniuk, mindkettőnek elengedte a tartozását. Vajon melyikük szereti őt jobban?

⁴³Simon így válaszolt:
– Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el.
– Helyesen ítéltél – válaszolta.

⁴⁴És az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak:
– Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba. Lábamra nem adtál vizet, ő pedig a könnyeivel öntözte lábam, és hajával törölte meg.

⁴⁵Nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, egyre csókolgatja a lábam.

⁴⁶Nem kented meg olajjal a fejem, ő pedig illatos olajjal kente meg a lábam.

⁴⁷Ezért azt mondom neked: sok bűne – akármennyi lett légyen – bocsánatot nyert. Ez abból is látszik, hogy mekkora szeretetet mutatott. Akinek keveset bocsátanak meg, kevés szeretetet mutat.

⁴⁸Az asszonynak pedig ezt mondta:
– Bűneid bocsánatot nyertek.

⁴⁹Az asztalnál ülők erre mondogatni kezdték egymás között:
– Kicsoda ez, hogy megbocsátja a bűnöket is?

⁵⁰Ő pedig így szólt az asszonyhoz:
– Hited megmentett téged. Menj békével!